OTP Bank Liga

2021.02.13. 08:31

Két véglet találkozik a Pancho Arénában

Az erőltetett menet feléhez érkezik a Paksi FC, mely a Puskás Akadémia vendégeként lép ma pályára az OTP Bank Ligában – nem akármilyen emlékkel.

Berg Sándor

Paks 20210207 Labdarúgás 2021 NBI NB1 OTP Bank Liga Paks Budafok Fotó Dömötör CSaba Nemzeti Sport CSonka András Bognár István

Forrás: NS

Fotó: Dömötör Csaba

Február elején a Paks számára komoly erőpróba vette kezdetét, amiből eddig veretlenül jött ki. A bajnokságban döntetlenre végzett a Budapest Honvéd otthonában (1–1), a Budafokot magabiztosan győzte le odahaza 4–1-re, a kupában pedig felejthető mérkőzésen, de felejthetetlen körülmények között jutott tovább a Csákvár vendégeként (3–2).

Felcsúton a pálya talajával nem lesz probléma, azonban az ellenfél sem másodosztályú lesz. A Puskás Akadémia a megyei rivális Fehérvár botladozásának köszönhetően már a második helyen áll a tabellán, ehhez viszont az is kellett, hogy legutóbbi három mérkőzését megnyerje, sőt legutóbbi tíz bajnokijából csak egyet veszítsen el. Pazar sorozatát éppen az atomvárosiak ellen idegenben elszenvedett 6–2-es zakó után kezdte.

Azon a novemberi mérkőzésen minden bejött a Paksnak, Hahn János pedig mesternégyesig jutott, kiérdemelve a Nemzeti Sport legmagasabb, tízes osztályzatát. Az akkori keretből várhatóan mindenkire számíthat Bognár György, a hétközi kupameccsen a combfeszítő gyulladással bajlódó Balogh Balázs is leülhetett a kispadra, igaz, edzője a felázott talajú pályán nem kockáztatta meg játékát. November óta Papp Kristóf is felépült, aki eltiltásából is visszatérhet.

„Számunkra ez a találkozó egy kiváló képet adhat majd arról, hogy gondolkodhatunk-e feljebb a mostani negyedik helyünknél, vagy a középmezőny első felében kell megszilárdítanunk a pozíciónkat. Fontos meccs lesz tehát a szombat délutáni, de nem csak nekünk, a Puskás Akadémia nyilván még jobban el szeretne szakadni az üldözőbolytól – fogalmazott Bognár István, a PFC középpályása. – A legutóbbi egymás elleni meccsünket 6–2-re megnyertük, ellenfelünkben biztos dolgozik majd a reváns vágy is, mi pedig ismét sikert szeretnénk ünnepelni ellenük” – zárta a szezonban már öt gólnál és négy assziszt­nál tartó futballista.

A Pancho Arénában két véglet csap össze, a paksiak bajnoki mérkőzésein esik átlagban a legtöbb gól (3,85 találat), a Puskás Akadémia meccsein pedig a Kisvárda (2,2) és a Mezőkövesd (2,3) után a harmadik legkevesebb (2,6).

OTP Bank Liga, 21. forduló.

Puskás Akadémia–Paksi FC.

Felcsút, Pancho Aréna, szombat, 14.45 óra. Tv: az M4 Sport élőben közvetíti a meccset.

Rangadót rendeznek Matyóföldön

Az öt mérkőzés óta veretlenül listavezető Ferencváros ahhoz a Mezőkövesdhez utazik, mely a legutóbbi hét bajnokiján nem kapott ki az NB I-ben.

OTP Bank Liga, a 21. forduló további programja. Szombat: Kisvárda Master Good–ZTE FC 17, Bp. Honvéd-Budafoki MTE 19.30.

Vasárnap: Mezőkövesd Zsóry FC–Ferencváros 14.30, MOL Fehérvár FC–MTK Budapest 17. A mérkőzéseket az M4 Sport közvetíti.

Pénteken játszották: Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–0.

OTP Bank Liga, az állás

1.

Ferencváros

20

15

4

1

42–10

49

2.

Puskás Akad.

20

10

3

7

26–26

33

3.

Fehérvár

20

9

6

5

42–23

33

4.

Paksi FC

20

8

5

7

40–37

29

5.

MTK Budapest

20

8

5

7

29–27

29

6.

Mezőkövesd

20

8

4

8

21–25

28

7.

Kisvárda

20

7

7

6

20–24

28

8.

Újpest

21

7

4

10

26–45

25

9.

Zalaegerszeg

20

6

4

10

36–39

22

10.

Bp. Honvéd

20

5

7

8

30–29

22

11.

Budafok

20

5

5

10

24–37

20

12.

Diósgyőr

21

5

2

14

23–37

17

Borítóképünk: Bognár Istvánék (zöldben) ismét győzelmet szeretnének ünnepelni

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!