2021.11.03. 02:01
Egykori paksiak várnak a kupában a PFC-re
Két fontos mérkőzés vár a héten az élvonalban szereplő Paksi FC-re, mely ma a III. Kerületi TVE vendégeként lép pályára a Magyar Kupa negyedik fordulójában, szombaton pedig bajnokit játszik a Mezőkövesd otthonában.
Felcsút 20210808 Labdarúgás 2021 NBI NB1 OTP Bank Liga PAFC Puskás Akadémia Paks Foto Nemzeti Sport Árvai Károly ÁDÁM MARTIN csapat öröm
Fotó: Árvai Károly/Mediaworks
Legutóbb több mint egy hónapja, szeptember 24-én Zalaegerszegen tudott tétmérkőzésen nyerni Bognár György együttese, azóta a bajnokságban egy döntetlen mellett (Kisvárda, 2–2) a Ferencváros (1–3), a Gyirmót (1–2) és legutóbb a Fehérvár ellen (1–2) is pont nélkül maradtak Ádám Martinék. Habár valamennyi mérkőzésen benne volt a jobb eredmény, a szerencse nem az atomvárosiak pártján állt – a Fehérvári úton abban bíznak, a mai kupatalálkozón ismét melléjük szegődik.
A III. Kerület a harmadosztály Nyugati csoportját megnyerve idén már az NB II.-ben szerepel, de nem túl fényesen, tizennégy forduló alatt tíz pontot gyűjtve (két győzelem, négy döntetlen, nyolc vereség) a kiesést jelentő 18. helyen áll. Keretének jelentős része rutinos labdarúgó, elég, ha Rajczi Péter vagy Barczi Dávid nevét említjük, illetve olyan játékosokét, akik korábban hosszabb-rövidebb ideig Pakson is megfordultak. Ilyen Bori Gábor, Egerszegi Tamás, Fejes András, Remili Mohamed vagy Tamási Zsolt, valamint a vezetőedző, Kemenes Szabolcs. A két csapat a nyári felkészülés alatt egyszer már megmérkőzött egymással, akkor a paksiak 7–2-re győztek.
NB-s csapat révén mindkét fél egy fordulón van túl a kupában, a fővárosiak Zalaszentgróton nyertek 2–0-ra a házi gólkirály Borvető Áron és Tóth Kristóf találataival, míg a Paks a gyömrőieket ütötte ki 9–1 arányban.
A párharc továbbjutója a legjobb nyolc közé kerülésért az NB II.-es Csákvárral meccsel. A Magyar Kupa-győztes ismét jogot szerez az Európa-konferencialiga selejtezőjében való indulásra, így a presztízs mellett idén komoly téttel bír a sorozat.
MOL Magyar Kupa, 4. forduló, a legjobb 16 közé jutásért.
III. Ker. TVE–Paksi FC. Budapest szerda, 12.30. Vezeti: Molnár A. (Horváth Z., Vörös D.).
A fordulóban még egy mérkőzést rendeznek a mai napon, a MOL Fehérvár FC a BVSC-Zuglóhoz látogat.
Képünkön: Ádám Martin (balra), a Paks gólfelelőse