női futsal

2021.11.22. 19:24

Néhány gól még a zsákban maradt, de nyert a Tolna

Hozta a kötelezőt az újonc Csepel vendégeként a 2F-Bau Tolna-Mözs a női élvonalbeli futsalbajnokságban, ezzel megerősítette felsőházi helyét a tabellán.

Berg Sándor

20211003_Tolna_Tolna-TFSE, női futsal _Fotó:Mártonfai Dénes_Tolnai Népújság _MD_TN

Fotó: Mártonfai Dénes

Két hét szünet után folytatódott az NB I.-es pontvadászat, a tolna-mözsiekre pedig kötelező győzelem várt az újonc csepeliek ellen. Habár azt szokás mondani, hogy ezek a mérkőzések a legnehezebbek, Reveland Zoltán együttese semmit sem bízott a véletlenre, a hatodik percben már két góllal vezetett, s végig kézben tartva a találkozó fonalát biztos sikert aratott.

A három pont mellett annak is örülhettek a Tolna-Mözsnél, hogy a minszki Európa-bajnoki selejtezőn megsérült Vámosi Georgina végig tudta játszani a mérkőzést, Nagy Noémi azonban a térdével bajlódik, rá valószínűleg többhetes kihagyás várhat majd.

Vámosi Georgina két góllal tért vissza sérülését követően Archív fotó: Mártonfai Dénes

– Ismét azt tudom elmondani, amit a Kiskunhalas elleni kupamérkőzést követően. Nem megbántva ellenfelünket, de kötelező győzelemmel számoltunk, és azt is kaptuk a mérkőzéstől, amire számítottunk. Amiben nagyot léptünk előre, az a hozzáállás, ami végre ismét olyan volt, mint amilyennek lennie kell. Ez helyenként jó játékkal is párosult. Sok pozitív dolgot kaptam vissza, ami viszont továbbra is hiányosságunk, az a helyzetkihasználás. Jócskán maradt gól a zsákban, ebben javulnunk kell, jobb döntéseket kell hoznunk a kapu előtt – értékelte a találkozót Reve­land Zoltán.

NB I., 6. forduló

Csepel Utánpótlás SE–2F-Bau Tolna-Mözs 1–5 (0–2).

Szigetszentmiklós, v.: Aszódi (Varsics, Weil).

Csepel: Diamant – Kókai, Horváth E., Káli, Laskovics. Csere: Mayer, Fekete E., Boda Dzs., Helly, Forgács. Vezetőedző: Kincses Ernő.

Tolna-Mözs: Kulcsár P. – Wiesner, Szalkai, Bajcsy, Vámosi. Csere: Deczki, Méhes, Botka, Kiss G., Mogyorósi, Nagy N., Tancsa, Csapó, Hatala. Vezetőedző: Reveland Zoltán.

Gólszerzők: Helly (35.), illetve Vámosi (2., 32.), Szalkai (6.), Bajcsy (26.), Mogyorósi (30.).

A forduló másik mérkőzésén a Budaörs hazai pályán 1–1-re végzett a címvédő Debrecennel. Az Astra–TFSE-mérkőzést későbbi időpontban játsszák le.

A Tolna-Mözs vasárnap azt az Astrát fogadja 17 órakor a városi sportcsarnokban, mellyel a Magyar Kupa negyeddöntőjében is összesorsolták (a Final Fourba jutásról két mérkőzés dönt, az odavágót Üllőn január 8-án, a visszavágót február 28-án Tolnán rendezik).

A bajnokság állása: 1. Debrecen (25–8) 13 pont/6 mérkőzés, 2. Budaörs (14–8) 10/5, 3. Astra (24–9) 9/4, 4. Tolna-Mözs (22–10) 9/5, 5. Csepel (6–26) 0/4, 6. TFSE 4–34 0/4.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!