Sakk

2021.12.20. 15:49

Meggyőző teljesítménnyel lett magyar bajnok az ASE Paks nagymestere

Ács Péter pályafutása első bajnoki címét ünnepelheti.

Rónai Gábor

Terbe Zsuzsanna és Ács Péter (kiemelt képünkön) elsőségével fejeződött be a 65. női és a 70. férfi sakkbajnokság, a IV. Hetényi Géza emlékverseny. Terbe egypontos előnnyel ért célba Gara Anita előtt, Ács pedig három ponttal előzte meg Kántor Gergelyt. Terbe Julianna és Korpa Bence végzett a harmadik helyen. A viadalokon a győzelemért három pont járt.

A 40 esztendős Ács Péter pályafutása első bajnoki címét ünnepelheti. Az ASE Paks nagymestere 2002-ben a bledi sakkolimpián tagja volt az ezüstérmes magyar válogatottnak, sőt 2001-ben junior világbajnoki címet is szerzett. A sakkozás kicsit háttérbe szorult az életében, miután 2004-ben diplomát szerzett. Előbb az állami szférában, majd pedig nemzetközi cégnél dolgozott. 

Az idei csapat Európa-bajnokságon kapitányként debütált, és nagy csalódásként élte meg, hogy a válogatott – amelyben egy másik paksi, Berkes Ferenc is helyet kapott – csupán a 16. helyen végzett. 

Ács Péter meggyőző teljesítménnyel nyerte meg az országos bajnokságot, kilenc partijából csupán egyet veszített el – éppen Berkessel szemben.

Erre mondta Gosztola István, a paksiak csapatvezetője, hogy így még csak fel sem merülhetett, hogy az egyik paksi segítené a másikat. A mezőnyben ott volt az ASE 19 éves tehetsége, Kozák Ádám is, akit ugyanakkor a várakozásoknak megfelelően legyőzött Ács Péter. 

A győztes öt mérkőzést nyert, Kántor Gergelyt, Korpa Bencét, Antal Gergelyt és Aczél Gergelyt megadásra késztette, Bánusz Tamással, Prohászka Péterrel és Medvegy Zoltánnal remiben egyezett ki. Összesen 18 pontot gyűjtött, Kántor Gergely 15, Korpa Bence 12 ponttal zárt. 

Berkes Ferenc Ács legyőzése mellett Korpától kikapott, a többi találkozóját kivétel nélkül döntetlennel tudta le, így 10 pontjával hetedikként végzett.

Kozák Ádám Medvegy Zoltánt legyőzte, Ácstól, Kántortól és Antaltól kikapott, az öt remijével kiegészülve nyolc pontot gyűjtött, s lett kilencedik.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!