Költözés

2022.01.13. 17:30

Újabb honfoglalásra készülnek az íjászok Szekszárdon

Hamarosan megvalósul az egyik szekszárdi íjász csapat remélhetően már végső honfoglalása. Ugyanis Tolnai Tájak Íjász Egyesület már kétszer költözött, s most újra ezt kell tenniük.

Szepesi László

Fotó: Makovics Kornél

A Tolnai Tájak íjászai előbb a sportcsarnok atlétikai pálya és a vásártér közötti részén lőtték ki nyilaikat, majd onnan a Samsonite kerítése mellett kaptak új helyet az edzésekre, versenyekre. Ez is a Szekszárdi Sportközpont Nkft. területe, ahol várhatóan két új labdarúgópálya készül, s ezért innen is menniük kell. 

A megoldást keresve a közelmúltban az illetékesek, s az érdekeltek egy új helyszínen találkoztak, mondhatjuk úgy is, tartottak terepszemlét. A régi Pollack utcai atlétika pálya mögötti területen, ahol a Spurkerék Modellező Sportegyesület alakított ki egy versenypályát. Ezen, amely ma Magyarország legnagyobb ilyen autómodell pályája, az igaziaknál úgy tízszer kisebb, rádióirányítású autóik róják a köröket, de van mellette még elég hely, hogy az íjászok is kialakítsanak egy 30 és egy 70 méteres lőpályát. 

Bánki Ede, a modellezők elnöke elmondta, voltak ugyan bővítési terveik, egy szabadidő parkot csináltak volna ott, de úgy döntöttek, ha ezzel segíthetnek egy másik sportegyesületnek, erről lemondanak.  

Nagy Attila, a Tolnai Tájak Íjász Közhasznú Egyesület elnöke, talán a korábbi negatív tapasztalatok miatt, még csak bizakodik, de nem biztos abban, hogy ott megtalálhatják végleges helyüket. Ez egy lehetőség, mondja, de még nem fejeződtek be az egyeztetések. A területben egyébként lát komoly fantáziát. Ideális lenne számukra, mondja, mert egy erdőszéli szép terület. Persze, még adódna munka ahhoz, hogy ott hosszú időre be tudjanak rendezkedni. Előbb ki kéne takarítani, s bekeríteni rendesen a területet, azért is, hogy néhányan ne hordják oda a szemetet.

Szóba került a másik szekszárdi íjász egyesület, az Alisca Nyilai is. Ők alakultak meg először, aztán, sok évvel ezelőtt onnan jöttek el azok, akik a fent említett egyesületet megalapították. Az aliscások inkább maradtak a hagyományőrző íjászat mellett, ez a csapat pedig inkább a versenysport felé orientálódik. A két egyesület jó kapcsolatban van, tavaly, a világbajnokság rendezésekor is együttműködtek. 

Remélik, hogy ez a gond már a múlté

Szőke Gergő, a Szekszárdi Sportközpont igazgatója arról beszélt, hogy az íjászoknak azért kell új helyre menniük újra, mert a szekszárdi labdarúgó egyesület is szeretne magának egy végleges helyet. A régi Pollack pálya mögötti önkormányzati területről tavaly a sportközpont már elszállíttatta a hulladékot, elkészíttette a villamos hálózatot és idén szerepel programjukban a kerítés rendbetétele is.

Az önkormányzat Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottsága is segíti a Tolnai Tájak Íjász Egyesület végleges helyének kialakítását, mondta Murvai Árpád, elnök. Ez a segítség konkrét, hiszen a bizottság a rendelkezésére álló keretből egymillió forintot juttat az íjász egyesületnek az átköltözéssel járó kiadásokra. 

Az elnök a múlt hét végén, a leendő íjász lőpályán tartott közös értekezleten meggyőződött arról, hogy a két egyesület jól tud majd egymás mellett tevékenykedni. Így több, mint remény, hogy az íjászok gondja is nemsokára a múlté lesz, s mellesleg a fiatal focisták is kaphatnak majd új pályát.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!