Futsal

2022.03.15. 22:35

Nem jött össze a visszavágás

Az idegenbeli vereség után hazai pályán 2–0-ra kapott ki a 2F-Bau Tolna-Mözs női csapata a címvédő DEAC-tól, így a bronzéremért folytathatja majd az élvonalbeli bajnokság rájátszását.

B. S.

2022.03.13 Tolna. Tolna-DEAC NB i-es Női futsal. Fotó: Makovics Kornél

A debreceni 0–4 után sem zuhantak össze Vámosi Georgináék, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy döntő mérkőzés harcoljanak ki az esélyesebb hajdúságiak ellen. A helyzeteket azonban most sem lőtték be, a DEAC viszont három helyzetéből kettőt is kihasznált, így a két tavalyi döntős közül a későbbi bajnok jutott tovább. 
 


„Jöhetnék most azzal, hogy végig domináltunk, helyzeteket alakítottunk ki, koncentráltak és fegyelmezettek voltunk, alig engedtünk a Debrecennek lehetőséget kialakítani, de ez mit sem ért, mert súlyos egyéni hibák miatt megint sikerült megvernünk magunkat. Igazából nincs miről beszélni, mivel nyolcvan perc alatt nem tudtunk gólt szerezni – fogalmazott lapunknak érthető csalódottsággal Reveland Zoltán. – Mindentől függetlenül büszke vagyok a lányokra, mert hatalmas csatára késztették a jóval esélyesebb ellenfelünket. Készülünk tovább, szeretnénk a bronzérmet megszerezni, a kupában pedig a Miskolcon át bejutni a döntőbe” – tette hozzá a vezetőedző. 

Női NB I, elődöntő, 2. mérkőzés. 

2F-Bau Tolna-Mözs–DEAC 0–2 (0–0). Tolna, v.: Pekoli (Szappanyos, Álló). 
Tolna-Mözs: Deczki – Szalkai, Bajcsy, Vámosi, Nagy N. Csere: Kulcsár P., Wiesner, Méhes, Botka, Kiss G., Tancsa, Csapó. Edző: Reveland Zoltán. Debrecen: Torma – Tóth N., Krascsenics Cs, Fülöp D., Horváth V. Csere: Pócsik, Nagy A., Gajzágó, Sovány, Czégény. Edző: Quirikó Vivien. Gólszerzők: Nagy A. (32.), Krascsenics Cs. (39.). Kiállítva: Fülöp D. (22.). 
Továbbjutott: a DEAC, kettős győzelemmel, 6–0-s gólkülönbséggel. 

A bronzmérkőzésen az Astra vár a tolna-mözsiekre, miután a 4–3-as idegenbeli vereség után hazai pályán 2–2 után büntetőkkel alulmaradt a Budaörssel szemben. Az első párharcot jövő héten szerdán rendezik Üllőn. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!