KAJAK-KENU

2022.08.09. 17:54

Jámbor Lotti és Acélos Hanna Glória is megvédte címét

A Szekszárdi KKSE, megelőzve az Atomerőmű SE-t és a Dunaföldvári KKE-t, lett a legeredményesebb megyei klub a szegedi Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékversenyen.

T. N.

Jámbor Lotti harmadszor védte meg magyar bajnoki címét, mellette Inger Nikoletta edző

Fotó: Szekszárdi KKSE

Hetvenkilenc klub több mint ezerötszáz sportolója részvételével rendezték meg hétvégén Szegeden a Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékversenyt. Tolna megyét ezúttal is három egyesület képviselte, az Atomerőmű SE és a Szekszárdi KKSE mellett a Dunaföldvári KKE fiataljai álltak rajthoz.

Közülük a legeredményesebb klub a szekszárdi lett négy arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal. Ebből két-két érmet Acélos Hanna Glória, valamint Mészáros Bere-Sáfrány Botond kettő szállított (utóbbiak kettesben és négyesben). Acélos mellett szintén címet védett, immár harmadszor Jámbor Lotti, aki az U13-asok 2000 méterén nem talált legyőzőre.

Nyolcadik helyen  zártunk az éremtáblázaton, ami annak tükrében kifejezetten jó teljesítmény, hogy mi nem kenuzattunk, így a dobogós helyezések megszerzése számunkra nem olyan egyszerű – mondta lapunknak Inger Nikoletta, a legeredményesebb megyei klub, a Szekszárdi KKSE edzője. 

Acélos Hanna Glória és Jámbor Lotti meg tudta védeni bajnoki címét, vegyes négyesünk is jól ment a pályán, ahogy a Kercsmár Emma, Rohn Panka páros is, mely ugyan uralta a mezőnyt, de sajnos egy közös hibából adódóan a hajójuk egy picivel könnyebb volt a megengedettnél, ezért kizárták őket. Görbe Dávid hatvan fős mezőnyben kiválóan versenyzett, aminek végén harmadik helyen ért célba.

Jámbor Lotti harmadszor védte meg elsőségét 2000 méteren, a fiatal kajakosnak egy kis taktika is belefért a versenyzésbe.

A rajtnál középen álltam, ami kicsit megnehezítette a dolgomat, ettől függetlenül jól sikerült a rajtom. Sokáig vezettem, de aztán úgy voltam vele, menjen valaki más is elöl. Ezt csak a dunaújvárosi riválisom tette meg, akit végül le tudtam finiselni – nyilatkozta lapunknak a már négyszeres magyar bajnok. 

Elégedett vagyok a teljesítményemmel, tetszett a verseny és a hangulat, igaz el is fáradtam a végére – tette hozzá Jámbor Lotti, aki Kercsmár Boglárkával 1000 méteren egy negyedik helyezést is szerzett.

A magyar bajnoksággal a versenyszezon ezen szakasza lezárult, a szekszárdi kajakosok kicsi pihenőre vonultak.

Mint azt Inger Nikoletta elmondta, az ifjúsági és U23-as maratonistájukra szeptember 12-14-én világbajnoki válogató vár Tokajon, szeptember 17-én pedig immáron harmadszor rendezik meg a Sió kupát.

Tolna megyei dobogós eredmények

Szekszárdi KKSE, aranyérmes: Jámbor Lotti (K1 kölyök U13 2000 m), Acélos Hanna Glória (K1 kölyök U14 2000 m), K4 vegyes kölyök U13-U14 1000 m (Schein Dániel, Kercsmár Boglárka Rita, Gorján Regina, Mózes Bálint), MK2 férfi gyermek U10 2000 m (Mészáros Bere, Sáfrány Botond). Ezüstérmes: Acélos Hanna Glória (K1 kölyök U14 1000 m), MK4 vegyes gyermek U10-U11 1000 m (Kercsmár Emma Lujza, Rohn Panka, Mészáros Bere, Sáfrány Botond). Bronzérmes: Görbe Dávid (MK1 gyermek U12 2000 m).

Atomerőmű SE, aranyérmes: PC2 férfi gyermek U10-U12 2000 m (Rózsa Bence, Kirschner Dávid). Ezüstérmes: C4 vegyes kölyök U13-U14 1000 m (Jávor Levente Lajos, Vajna Lóránt, Kóti Szabolcs, Fillér Fábió), MK2 női gyermek U10 2000 m (Babarik Hanna, Kirschner Dorka). TC4 vegyes gyermek U10-U11 2000 m (Csötönyi Bálint, Schäffer Miksa, Czakói Keve, Szlovacsek Medárd). Brozérmes: PC4 vegyes gyermek U12 500 m (Babarik Levente György, Kirschner Dávid, Galó Árpád, Rózsa Bence).

Dunaföldvári KKE, ezüstérmes: Ihász Bálint (C1 kölyök U13-U14 2000 m). Bronzérmes: Borbély Dávid (C1 kölyök U13-U14 2000 m), PC2 férfi kölyök U13 2000 m (Futó Máté, Nikl Olivér).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!