Sakk

2023.01.24. 07:53

A decsi sakkcsapat egyik alapítójára emlékeztek a versennyel

A decsi sakkcsapat egyik alapító tagjára, örökös gondnokára, id. Lónárdt Istvánra emlékeztek a sakkozók egy rapid tornával.

TEOL

Balról hátul: Szuhai Balázs, Balázs Imre, dr. Papp Tamás, Nagybiró László. Elől balról: Schmidt Áron, Boros Máté

Fotó: Beküldött kép

A Fekete Ló Sakk Klubban megrendezett 7 fordulós, 2x15 perces játékidejű versenyre 18 fő jött össze. Jó hangulatban, sakkozással és régi sztorikkal emlékeztek Pista bácsira. A verseny komoly csatát hozott, és bár dr. Papp Tamás FIDE-mester az ebédet lépéselőnyben (pontelőnyben) fogyasztotta el, a hatodik fordulós veresége kimondottan nyílttá tette a bajnok címért való küzdelmet. Nagybiró László, Benedeczky Lehel és Balázs Imre is esélyes lett a végső győzelemre. Végül hármas holtverseny alakult ki az élen, amiben a Buccholcz-számítás döntött.

A verseny szünetében a házigazda, dr. Papp Csaba szokásosan ízletes falatokkal várta a játékosokat. A finomság elfogyasztása után nyílt elnökségi ülést tartott a Tolna megyei Sakkszövetség, ahol a 2023-as első félév versenyeit és a második félév verseny tervezeteit beszélték át. Az idei év első félévében lesz négy Rozsnyay Mátyás-emlékverseny főleg az utánpótlás számára, három forduló a Mattolna Kupa csapatversenyből. Márciusban Tálos János halálának 20. évfordulója kapcsán megrendezésre kerül (újraindul) a III. Tálos János-emlékverseny, és a nagy múltú Twickel Kupa 28. versenyéhez érkezik 2023. május 20-án. Mindezek mellett április közepén impozáns borbirtokon van tervben a Nyílt Egyéni Bajnokság megrendezése. Júniusban pedig egy hétvégére Klagenfurtba, a Mali Sakkmúzeumba szervez utazást az elnökség, a sakkozás és múzeumlátogatás mellett a városnézés is tervben van.

Az I. Lónárdt Pista Bácsi Emlékverseny végeredménye:
1. Dr. Papp Tamás (FM) 5,5 pont (30 Buccholcz)
2. Nagybiró László 5,5 pont (28,5 Buccholcz)
3. Balázs Imre 5,5 pont (27 Buccholcz)

Legjobb ifjúsági játékos: Schmidt Áron (ASE Paks)
Legjobb szenior játékos: Szuhai Balázs (Decs 1990 SE)
A díjakat Lónárdt Pista bácsi fia, ifj. Lónárdt István – aki a versenyen is részt vett – adta át. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!