Labdarúgás

2023.07.19. 20:02

A bajnoki címet és az NB III-as feljutást kupagyőzelemmel koronázta meg az FC Dunaföldvár

A papírformának megfelelően az NB III-ba feljutott FC Dunaföldvár legyőzte a megyei élvonalban játszó Bátaszék SE-t, s ezzel elhódította a Tolna Megyei Kupát.

Rónai Gábor

Tóth Máté (kékben) három gólt is szerzett a megyei kupadöntőben

Fotó: Denes Martonfai

Egy kicsit megijedt mindenki szerda este negyed hét tájban a tolnai sporttelepen, amely felett pillanatok alatt összeálltak a sötét fellegek. Szerencsére nem lett nagy vihar, a szél ugyan rendesen rángatta a faágakat, de csak néhány csepp esőt hozott a lehülés. Így nem került veszélybe a megyei kupadöntő, amelyet végül nagyon simán, a várakozásoknak megfelelően nyert meg a Dunaföldvár. 

Néhány percig bírta csak a Bátaszék, aztán sorra jöttek a földvári gólok, amelyek közül kettőt Pleszkán Tibor, egyet Tóth Máté szerzett, így 3–0-s előnnyel vonulhatott pihenőre Varga Balázs alakulata. Az Ivancsics – Szedmák, Géringer, Ladányi V., Kun – Ladányi P., Dorogi, Horváth A., Fröhlich Roland – Pleszkán, Tóth M. felállásban játszó földváriak előtt még akadtak ígéretes szituációk, de így sem volt csalódott Varga-edző. 

Buzás Attila, a bátaszékiek szakvezetője amiatt bosszankodhatott, hogy több ígéretes akciót sem tudtak befejezni a játékosai, pedig egy kis agresszivitással lehetett volna keresnivalója csapatának. Fia, az ifjabbik Attila néhányszor megpróbálta kiugratni a társakat, de hol Tóth Tamás, hol ifjabb Berényi Szilveszter olvasta rosszul a játékot. A Tóth F. – Heberling, Borsi, Rozgonyi, Sümegi B. – Tóth B., Csipak, ifj. Buzás, ifj. Berényi Sz. – Kófiás, Tóth T. összeállításban játszó bátaszékiek láthatóan már kezdenek formába lendülni, no de nekik nem a Földvár az ellenfelük. 

A fordulás után tovább növelte az előnyét a földvári csapat, Tóth Máté egy remek középre adást vágott be közelről, aztán megint a Dombóvárról leigazolt fiatal támadó volt eredményes. Tóth négyig jutott, a földváriak végül hét gólnál álltak meg, majd pedig boldogan ünnepeltek a lefújást követően. 

Ez az év eddig az övék. Megnyerték a bajnokságot, aztán sikerrel vették az NB III-as osztályozót, most pedig a Tolna Megyei Kupát is elvitték.

De nem panaszkodhatnak a bátaszékiek sem, hiszen Buzás Attila az osztály egyik legfiatalabb csapatával bronzérmet nyert a megyei élvonalban, s a kupadöntős szereplésével kivívta a jogot arra, hogy megint ott lehessen a Magyar Kupa országos főtábláján. 

Utóbbi küzdelmei augusztus 5-6-án kezdődnek, a földváriak és a bátaszékiek mellett a Dombóvár FC, a Szekszárdi UFC és a Bonyhád-Majos érintett. 

Tolna Megyei Kupa, döntő
FC Dunaföldvár–Bátaszék SE 7–0 (3–0)
Tolna, Vezette: Éreth A. (Debreceni K., Kapéter J.)
Gólszerzők: Tóth M. (13., 52., 67., 73.), Pleszkán (12., 21.), Szedmák (87.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!