Utánpótlás Európa-bajnokság

2023.07.27. 19:00

Ötből öt: nagyon bekezdtek a vármegyei kenusok az Európa-bajnokság

Amelyik számban elindultak, ott megnyerték előfutamukat a portugáliai utánpótlás Európa-bajnokságon az Atomerőmű SE kenusai, akik így egyből a döntőbe kvalifikálták magukat.

Berg Sándor

Juhász István (balra) egyesben és párosban futamgyőztesként jutott döntőbe

Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

A sort Juhász István kezdte az ifjúságiak 1000 méteres versenyével, ahol bár nagyot csatázott szlovák és lett riválisával, a táv utolsó negyedében sikerült megelőznie vetélytársait, így elsőként jutott fináléba. Később Lugosi Gergellyel C2 500 méteren térdelt hajóba, a világbajnok páros ezúttal sem kegyelmezett senkinek, biztosan jutott be a vasárnapi döntőbe.

Kollár Kristóf is két számban volt érdekelt a csütörtöki nyitónapon Montemor-o-Velhóban. Az U23-as korosztály 1000 méterén bíztató teljesítménnyel fölényes győzelmet aratott előfutamában, majd a nap zárásaként klubtársával, Hodován Dáviddal 500-on a spanyol és lengyel kettőst nagy csatában felülmúlva ugyancsak elsőként szelték át a képzeletbeli célvonalat.

A bonyhádi kötődésű Opavszky Réka szintén az idősebb korosztály C1 500 mezőnyében volt érdekelt, s biztos versenyzéssel kvalifikálta magát a hétvégi fináléba.

Szombaton Juhász és Kollár egyesben, vasárnap mindketten párosban, valamint Opavszky C1-ben és C2-ben döntőzik majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!