NB III-as foci

2023.10.08. 20:04

Megtört a jég, megvan a Szekszárdi UFC idei első győzelme!

Tíz nyeretlen tétmérkőzés után a PTE-PEAC 2–0-s legyőzésével megszerezte idei első sikerét a Szekszárdi UFC, amely így is maradt az utolsó helyen az NB III-as focibajnokság Dél-Nyugati csoportjában.

Budai Dávidék május után örülhettek győzelemnek

Fotó: Kiss Albert

Sokat kellett várniuk erre a sikerre a sárga-feketéknek, akik legutóbb még az előző idény utolsó fordulójában, a kieső Bánk-Dalnok ellen örülhettek három pontnak. A májusi bajnoki óta tíz tétmérkőzést játszott le az UFC, az újjászerveződő NB III-ban hét vereség mellett csupán két döntetlent sikerült felmutatnia a gárdának, a kupában pedig alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben már az első főtáblás fordulóban búcsúzott.

Mészáros István irányításával a négy bajnokin már négy pontot gyűjtöttek a szekszárdiak, akik a pécsiek ellen Ágics Péter büntetőjével szereztek vezetést, de még az első félidőben emberhátrányba kerültek. Pomozi Zoltán kiállítása ellenére a második játékrész elején Péter Antal góljával megduplázták az előnyüket, amit a végéig meg tudtak őrizni.

A sárga-feketék győzelmük ellenére maradtak az utolsó helyen a tabellán, de csak három pontra vannak a már nem kieső bonyhád-majosiaktól.

NB III, Közép csoport, 10. forduló
Szekszárdi UFC–PTE-PEAC 2–0 (1–0)
Szekszárd, v.: Holczbauer (Farkas G., Keszthelyi)
Szekszárd: Pomozi – Fekete M., Arena, Füredi – Lékó (Péter D., 77.), Budai D., Ágics, Kiszely (Bognár Zs., 44.), Gellér – Péter A. (Paksi, 75.), Tokody. Vezetőedző: Mészáros István
PEAC: Pölöskei T. – Than, Bozóki, Temesvári M. (Udvardi, 61.), Grósz (Archi, 60.), Kása (Orbán K., 60.), Schuszter, Gelencsér G., Hazenauer (Nagy M., a szünetben), Miltner (Gelencsér B., a szünetben), Takács M. Megbízott edző: Bolboaca Augustin
Gólszerző: Ágics (28., 11-esből), Péter A. (54.)
Kiállítva: Pomozi (42.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!