Labdarúgás

2024.05.15. 20:27

Szappanos Péter a bravúrjaival egyelőre meccsben tartja a Paksi FC-t

Negyvenöt percnyi játék után 0–0-ra áll a Paksi FC és a Ferencváros csatája a Mol Magyar Kupa döntőjében.

Teol.hu

Hahn Jánosék nagyot küzdöttek az első félidőben

Fotó: Molnár Gyula

Sosem volt még ennyi néző a Magyar Kupa döntőjén, mint szerda este a Puskás Arénában. Jó volt szétnézni a impozáns létesítményben, amelyben alig akadt szabad ülőhely. Két éve, amikor szintén a Paks és a Fradi vívta a finálét, majdnem negyvenezren szurkoltak a helyszínen, most ötvenezren gondolták úgy, hogy tévés közvetítés ide vagy oda, vétek lenne kihagyni a finálét. 

Parádés tűzijátékkal kezdődött a meccs, a Fradi drukkerei jó pár zöld és fehér rakétát lőttek az égbe, majd egy csodás élőképen írták ki, hogy „Hajrá Fradi”. Az Atomic Strike tagjai fekete pólóban sorakoztak fel Szappanos Péter kapuja mögött, talán nekik is volt köszönhető, hogy a magyar Eb-keretbe behívott kapus ihletett formában kezdett. Adama Traoré talán öt percen belül háromszor is próbálkozhatott, kétszer a kapus védett, egy ízben pedig a drukkerek imádkozták ki a labdát a bal alsó sarokból. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Mohamed Abu Fani mindjárt a meccs elején alig lőtt mellé, akkor leszögezhettük, hogy a Ferencváros nagyon bekezdett. 

Jöttek előre a labdák a paksi tizenhatos felé, alaposan fel volt adva a lecke Szabó Jánoséknak – de a Fradi nem ment vele semmire. Szappanos Péter úr volt a kapuja előtt, simán kapta le a beadásokat – jó volt látni, hogy ilyen kiváló kapusa van az atomvárosi egyletnek. Jó húsz perc kellett, amíg feltérképezte a terepet a Paks, sokkal bátrabbak lettek Bognár György tanítványai, de nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni. Egészen a 29. percig, amikor is Hahn János szerelte becsúszva Menty Abenát, Könyves Norbert pedig jó 22 méterről, a kapuval szemben tűzelt – fölé. 

Fantasztikus volt a hangulat a Puskás Arénában

Aztán amikor már kezdett egyre bátrabban támadni a Paks, jött a VAR, és jelezte Berke Balázsnak, hogy Szabó János kezezhetett a tizenhatoson belül. A játékvezető kijött, megnézte és befújta, Varga Barnabás bal oldalra tartó lövését azonban Szappanos Péter óriási bravúrral vetődve védte, majd Adama Traoré ismétlését ütötte szögletre. Válaszul Könyves Norbert tüzelt kissé balról, ezúttal Varga Ádámnak kellett bravúrt bemutatnia. 

Nagyon jó lett a meccs, amilyennek egy kupadöntőnek lennie kell. Jó tíz perccel a félidő vége előtt emberhátrányba került a Paks, Traoré tört előre egyedül, negyven méteren át vezette a labdát, majd amikor Kinyik Ákost is kicselezte, Vécsei Bálint hátulról fellökte. Berke egyből felmutatta a piros lapot, amit aztán a VAR-vizsgálat is megerősített. Szegény Vécsei, már éppen kezdte felvenni a ritmust Pakson, egyre jobban teljesített (aminek köszönhetően a döntőben is kezdő lehetett), erre jött ez. El is kezdett nyomni a Fradi (nem mintha addig nem nyomott volna), de Szappanoson nem lehetett kifogni!

Mol Magyar Kupa döntő
Paksi FC–Ferencváros 0–0 – a félidőben
Puskás Aréna, 50.000 néző. Vezette: Berke B. Paks: Szappanos – Vas, Kimyik, Lenzsér – Osváth, Windecker, Papp K., Vécsei, Szabó J. – Hahn, Könyves. Vezetőedző: Bognár György. Ferencváros: Varga Á. – Botka, Abena, Cissé, Civic – Ben Romdan, Maiga, Abu Fani – A. Traoré, Varga B., Marquinhos. Vezetőedző: Dejan Sztankovics. Sárga lap: Kinyik (16.), Könyves (45.), Abena (45.). Kiállítva: Vécsei (38.). 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!