Hírek

2009.05.20. 10:05

Lendvai rasszista szocialista képviselőt nem ismer

Nem kell aggódni amiatt, hogy az adótörvények fő céljaiban vita lenne az MSZP és az SZDSZ között, hiszen a kormány koncepciója megfelel a liberálisok elképzeléseinek - erről Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.

MTI - SZOLJON

A politikus azzal kapcsolatban, hogy a változások hogyan érinti az embereket, azt mondta: "a munkavállalók 90 százaléka fog abba a csoportba tartozni, akinek csökken a személyi jövedelemadója, a lakosság 5-10 százaléka pedig abba, amelyiknek lesz egy új adóterhe, a vagyonadó". - tudosít a szoljon.hu.  a távirati iroda alapján.

Mint mondta, 160-220 ezer forint közötti havi fizetés esetén 10-20 ezer forint közötti összeggel több marad a munkavállaló borítékában, s ez után a fizetés után 10 ezer forintnál kevesebb járulékot fizet a munkaadó. A politikus azzal kapcsolatban, hogy a változások hogyan érinti az embereket, azt mondta: "a munkavállalók 90 százaléka fog abba a csoportba tartozni, akinek csökken a személyi jövedelemadója, a lakosság 5-10 százaléka pedig abba, amelyiknek lesz egy új adóterhe, a vagyonadó". Mint mondta, 160-220 ezer forint közötti havi fizetés esetén 10-20 ezer forint közötti összeggel több marad a munkavállaló borítékában, s ez után a fizetés után 10 ezer forintnál kevesebb járulékot fizet a munkaadó.

Donáth László szocialista képviselő interjújával kapcsolatban, mely szerint az MSZP-ben is vannak rasszista hangok, a pártelnök azt mondta: "rasszista szocialista képviselőt nem ismer, és nem is akarná ismerni, nem is akarná, hogy szocialista képviselő legyen".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!