Hírek

2009.05.20. 19:30

Még biztosabb a bankbetét

Az új törvény szerint gyorsabban és 50 ezer eurós összeghatárig fizet majd az OBA

VG

Az eddigi 13 millió forint helyett 50 ezer euró lesz július 1-jétől a betétbiztosítási összeghatár, és az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) jövőre már nem áll rendelkezésére 9 hónap a kártalanítások lebonyolítására. Egy márciusi uniós direktíva miatt változott a hazai törvény, amely az összeghatárt és a fizetési határidőt is egységesen szabja meg a tagországok számára – jelezte lapunknak Székács Péter, az OBA ügyvezető igazgatója.

Az esetleges kifizetéseket – attól függetlenül, hogy az összeghatárt euróban állapítja meg a törvény – továbbra is forintba folyósítja az OBA. A forintban kifejezett kártalanítási összeghatár pedig a procedúra megkezdése előtti napon érvényes, hivatalos, jegybanki euróárfolyamon múlik. 

Szerdán például 276,85 forint volt ez a mutató, vagyis ma 13,84 millió forintig kártalanítaná a betétest az OBA, ha szükség volna rá.
A kifizetésre az OBA-nak korábban három hónapja volt, amelyet indokolt esetben még két alkalommal, ugyancsak három hónappal hosszabbíthatott meg a szervezet.

További részletek a Világgazdaságban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!