Medgyessy (megint) észt oszt

„Háború után okos a katona” – tartja a nem túlságosan ismert bölcsesség, ami hatványozottan érvényes Medgyessy Péterre, a rendszerváltás utáni Magyarország talán legtehetségtelenebb miniszterelnökére, aki a bukása óta olyan rettenetes okossá vált a kormányzást illetően, hogy az egyszeri embernek szeme-szája tátva marad a nagy-nagy csodálkozástól, és nem győz sajnálkozni azon, hogy aki elméletben ennyire tudja a tutit, az miért bénázott össze-vissza, amikor lehetősége volt bizonyítani. Ám Medgyessy ez idő szerint nem csupán az okoskodásával hívja fel magára a figyelmet, sőt, még csak nem is feltétlenül saját kormányfői bizonyítványának szűnni nem akaró megmagyarázásával (bár nincs olyan nyilatkozata, amelyben erre a témára ki ne térne), mint inkább azzal, hogy az összes lehetséges alkalommal belerúg jó párat az őt annak idején „trónra emelő” szocialista pártba, kiváltképpen pedig egykori felfedezettjébe, az őt a hírek szerint a liberálisok hathatós támogatásával „megpuccsuló”, majd a miniszterelnöki bársonyszékben követő Gyurcsány Ferencbe. Így történt ez néhány napja is, amikor Medgyessy a Duna Televízió reggeli műsorának a vendége volt, és a tőle már-már megszokott koreográfiával állt elő; előbb elmondta, ma is helyes lépésnek tartja az „osztogató” 100 napos programot, aztán az a „lemez” következett, hogy a Jobbik példátlan megerősödésének „az MSZP által elkövetett hibák sorozata nyitott teret”, meg hogy „a szocialistáknak lesz körülbelül nyolc évük arra, hogy megújuljanak eszmeileg, morálisan és személyileg”, végül jött az „amikor megismertem Gyurcsány Ferencet, tényleg azt hittem, egy jó képességű, komoly perspektívájú fiatalember... hát, az ember tévedhet”-féle eszmefuttatás, amellyel nyomban sikerült is a média érdeklődését felkeltenie.

No, már most, bármennyire is mentegeti Medgyessy a saját intézkedéseit, kétségtelen tény, hogy az általa követett (osztogató) politika jelentősen rontotta a gazdasági mutatókat, ennek okán pedig az euróövezethez való csatlakozásunkat is jócskán elodázta. És itt természetesen nem arról van szó, jogosan kaptak-e az egészségügyben, illetve az oktatásban dolgozók komoly – átlagosan 50 százalék körüli – béremelést, netán, hogy indokolt volt-e a legalacsonyabb nyugdíjak és az egyetemi ösztöndíjak felemelése, vagy hogy megérdemelték-e a nyugdíjasok az egyszeri, 19 ezer forintos pótlékot, mert hiszen valamennyi döntés mellett ezer és egy érvet lehetne felsorakoztatni..., csakhát az ember ugye – már persze, amelyiknek van némi esze –, kizárólag annyit költ, amennyit a lehetőségei megengednek. Aki pedig tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér, igen könnyen úgy járhat, mint a bankhitelek által fojtogatott családok, és mint ahogyan Magyarország, amely még most is nyögi a 2002-es szocialista kormányzat „nagyvonalúságát”. És ha innen nézem a dolgokat, úgy azt is mondhatom, éppen a Medgyessy-kabinet kezdett el „megágyazni” a Jobbiknak, hiszen – egyebek mellett – az átgondolatlan kiadások tették később szükségessé azokat megszorításokat, amelyek egyrészt teljességgel ellehetetlenítették a kormányzó MSZP–SZDSZ-koalíciót, másrészt érzelmileg, hangulatilag is jól előkészítették a talajt a radikális hangok számára. Ami meg Gyurcsány megítélését illeti... Nos, bár a leghalványabb sejtelmem sincs arról, hogy a hálás (esetleg a hálátlan) utókor melyik miniszterelnököt miként is fogja értékelni, van egy olyan érzésem, hogy a valamikori történelemkönyvek több szót vesztegetnek majd az ez időszerint agyonátkozott Gyurcsányra, mint az „utólag hú de okos” Medgyessyre. Akinek talán még egy aprócska lábjegyzet se jut.