2010.07.06. 10:18
Lisszabonnal is az eliteké maradt Európa
Bár az EU hét hónapja életbe lépett lisszaboni szerződése jelentősen kibővítette a nemzeti törvényhozások és az Európai Parlament jogkörét, még ma is heves viták tárgya, hogy a reformokkal valóban demokratikusabbá vált-e a közösség működése. Ugyancsak sok a kérdés a lisszaboni szerződés nyomán bevezetendő polgári kezdeményezés intézménye körül, amely a kritikusok szerint éppenséggel a demokrácia megcsúfolásának az eszközévé válhat.
A nemzeti törvényhozások és az Európai Parlament egyértelműen a lisszaboni szerződés nyerteseinek tekinthetők; Ribot Igualada spanyol jogászprofesszor egyenesen a „parlamentek szerződésének” nevezte a tavaly decemberben az elbukott uniós alkotmány helyett életbe lépett dokumentumot egy újságíróknak tartott brüsszeli szemináriumon. Az EP a korábbi 45 helyett immár 85 területen rendelkezik együttdöntési joggal az uniós törvényhozás mechanizmusában, és hozzájárulása nélkül a tagállamok kormányai most már agrár- vagy éppen kereskedelmi ügyekben sem határozhatnak. A nemzeti parlamentek pedig „sárga” és „narancssárga” lapok kiosztásával tiltakozhatnak a szerintük a szubszidiaritás elvét sértő döntések ellen; vagyis ha a tagállamok törvényhozásai kellő számban szegülnek szembe egy uniós jogszabállyal, kikényszeríthetik annak megváltoztatását.
A demokratizálódás képét azonban számos tényező árnyalja. A leginkább szembetűnő az EU egyetlen közvetlenül választott intézménye, az EP működésével szembeni érdektelenség, amelyet a folyamatosan csökkenő választási részvétel tükröz. Az európai parlamenti választási kampányokat szinte minden tagállamban belpolitikai témák uralják, ami nem is csoda, hiszen máig nem alakultak ki valóban európai szinten szervezett pártok. Ilyen jellegű kísérletként egyedül az Írországból indult Libertas-mozgalom tekinthető, amely azonban éppenséggel az EU-ellenes erőket próbálta uniós szinten megszervezni.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!
