Egy (majdnem) tiszta ember

Azt nem állítom, hogy Török Zsoltnak, a szocialisták újsütetű szóvivőjének az első hangtól az utolsóig igaza van, amikor azt mondja, a tévékben napi rendszerességel feltűnő Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztosnak azért kell három percenként egy sajtótájékoztatót tartania, mert az effajta figyelemelterelések nélkül az emberek rögtön észrevennék, hogy a Fidesz nem kormányoz, az ugyanakkor tény, hogy a két gyereket nevelő, jogász végzettségű kormánypárti politikus az elmúlt időszakban mind többször és többször kényszerül(ne) magyarázkodásra a korábbi – olykor csak furcsa, máskor viszont kifejezetten kínos – ügyei miatt. „Kényszerülne”, mondom, mert Papcsák meglehetős „nagyvonalúsággal” kerül meg minden, a saját múltbéli ténykedésére vonatkozó kérdést, holott hát, ha valaki, akkor egy elszámoltatási kormánybiztos – aki nyilván makulátlan jellem, a kezeihez pedig főként semmilyen szenny nem tapad – bizonyosan nem teheti meg hogy azt mondja, „az ellenem folyó, szánalmas sajtóbéli próbálkozásokat nem kívánom kommentálni”, ez ugyanis pont annyi, mintha töredelmesen  bevallotta volna, hogy az őt ért vádak helytállóak. Amelyekből egyébiránt nem kevés van... És itt a budai fonódó villamosközlekedésről készült 244 milliós megvalósíthatósági tanulmányt éppen úgy említhetnénk (ez ügyben Papcsák feljelentést tett, „elfeledkezve” arról, hogy a tanulmány költségeit maga is megszavazta), mint a fővárosi tulajdonban lévő Bajcsy-Zsilinszky kórház sztoriját, amely intézmény felügyelőtanácsának tagjaként Papcsák úgy vett fel mintegy 4,5 millió forintot, hogy ezért gyakorlatilag semmiféle munkát sem végzett, ráadásul lapinformációk szerint ezen összeget se az országgyűlési, se pedig a fővárosi képviselői vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel.

És bár jómagam tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a Papcsákéhoz hasonló történeteket kis hazánkban a „rablóból lesz a legjobb pandúr”-féle közhelyes vadbaromságokkal szokás lezárni (amely elvet amúgy a Fidesz szemmel láthatóan szívesen alkalmazza a gyakorlatban is), mindazonáltal a Papcsák-ügynek nagyon enyhén szólva is rossz üzenete van. És ez még akkor is így igaz, ha az egyelőre hiperaktív elszámoltatási kormánybiztos a „piszkos munka” elvégzését követően vélhetően épp úgy eltűnik majd a süllyesztőben, mint az a Kosztolányi Dénes, aki egykoron egy parlamenti vizsgálóbizottság élén idétlenkedett, vagy – hogy amaz oldalról is hozzak egy példát – az a Keller László, aki annak idején szélmalomharcot vívott a választók által menesztett Fidesz politikusaival, különösen pedig Polt Péter legfőbb ügyésszel és szorgos csapatával. No, de Papcsák Ferenc egyelőre még nem tűnt el. Olyannyira nem, hogy másfél naponta trombitálja össze a sajtó képviselőit egy-egy szenzációs leleplezése okán, és csupán akkor burkolódzik mély, ám annál beszédesebb hallgatásba, amikor is valakik a nevéhez köthető eseteket firtatják. És hogy Orbánék miért pont Papcsákot találták alkalmasnak a feladatra? Nos, talán azért, mert az elszámoltatási kormánybiztos nyolc évvel ezelőtt – köszönhetően az imént említett Keller Lászlónak és egy okirathamisítási sztorinak – maga is az elszámoltatottak közé tartozott, így nem csupán a kellő rutinja, de a megfelelő motivációja (bosszúvágya?) is megvan ahhoz, hogy az elvárt eredményességgel lássa el a munkát. Igen, nagyon bízom abban, hogy emiatt esett rá a választás. Azt ugyanis egyszerűen feltételezni se merem, hogy nála tisztább embert nem találtak.