2011.02.17. 08:08
Gumilövedékkel oszlatták fel az ellenzéki tüntetést
Könnygázt és gumilövedékeket vetett be a bahreini rendőrség az el-Manáma főterén táborozó tüntetők feloszlatására csütörtökre virradóra.
A síita ellenzék közlése szerint az összecsapásban két tiltakozó életét vesztette. A rendfenntartó erők az éjszakai órákban indított rohamukkal megtisztították el-Manáma főterét, a Gyöngy teret az itt sátortáborozó tüntetőktől, s lerombolták a sátorvárost. A főként síita tiltakozók Kalifa bin Szalmán al-Kalifa sejk, kormányfő elmozdítását követelik. Az elmúlt napokban - már négy napja tartanak a tüntetések - több ezren töltötték itt békésen az éjszakát, a rendőrök eddig nem avatkoztak be.
A békés tiltakozó akciókat az váltotta ki, hogy tüntetők és a rendőrök összecsapásában egy tiltakozó életét vesztette. A súlyos incidens egy temetésen történt, ahol egy korábbi kormányellenes megmozduláson megölt áldozattól vettek búcsút.
Bahreinben 1,3 millió ember él, de csak a lakosság fele bahreini, a többiek külföldi vendégmunkások. A többségben lévő síiták gyanakvása szerint a szunnita uralkodó család igyekszik megváltoztatni a felekezetek közötti lakosságarányt azzal, hogy a más országokból érkezett szunnitáknak fenntartások nélkül ad állampolgárságot. A síiták ugyancsak kifogásolják, hogy szerintük több gazdasági ágazatból kiszorítják őket, így nem vállalhatnak munkát az építőiparban, az egészségügyben és a kormányzati szerveknél.
A bahreini események aggodalommal töltik el az Egyesült Államokat. Philip Crowley amerikai külügyi szóvivő kedden azt hangsúlyozta, hogy Washington minden érintett felet önmérsékletre int, s az erőszaktól való tartózkodásra szólít fel.
A bahreini király az Egyesült Államok szoros stratégiai szövetségese. Engedélyezi például, hogy Bahreinben állomásozzon az amerikai haditengerészet 5. flottája, s ennek támaszpontján kössenek ki a térségben küldetésen járó amerikai hadihajók. Mintegy ötezer amerikai - többségükben katona - él az országban, amely 2002 óta az Egyesült Államok egyik jelentős NATO-n kívüli szövetségese.