Hírek

2011.03.07. 11:44

Nőnapi csokrok: nyolc kiló hóvirágot téptek az asszonyok

Több ezer szál hóvirágot szedett le négy szlovák nő a hétvégén a Győr megyei Máriakálnok térségében. Természetkárosítás miatt indítottak eljárást ellenük.

BAMA

Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a járőrök  virágszedés közben érték tetten az asszonyokat, akik addigra már mintegy nyolc kilogrammnyit gyűjtöttek össze a Magyarországon védett növényből.

Meghallgatásukkor azt állították, nem volt tudomásuk arról, hogy nálunk tiltott a hóvirág letépése. A kis csokrokért 15 centet kaptak volna egy kereskedőtől, aki vélhetően nőnapra adta volna el azokat. A hóvirág védett növény, eszmei értéke tízezer forint szálanként. Az ügyben eljárás indult természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt - számolt be hvg.hu.

A hóvirág az európai közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfaj, 2005 óta védett  Magyarországon. A természetvédelmi törvény tiltja valamennyi védett növényfaj engedély nélküli gyűjtését, veszélyeztetését, elpusztítását, élőhelyének károsítását. A természetvédelmi hatóság adhat engedélyt gyűjtésére, külföldre vitelére, ha ez kutatási, oktatási célt, újratelepítést vagy egyéb közérdeket szolgál.

A természetvédelmi törvény megsértésének vétsége két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Bizonyos értékhatár fölött viszont már bűncselekménynek minősül, s három évig  terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!