Hírek

2011.05.31. 17:48

A fordulat már megtörtént a veszélyzónában

Orbán Viktor szerint az eddigi kormányzati teljesítmény a jövőben nem lesz elég, de a kormányzatnak meg kell őriznie emberi, gőg nélküli, a cél iránti alázatra épülő jellegét.

MTI

Orbán Viktor szerint az a kormányzati teljesítmény, amely elég volt az elmúlt egy évben, nem lesz elegendő a következő esztendőben. A miniszterelnök szerint a gazdaságpolitikai fordulat ugyan megtörtént, ám az még mindig veszélyzónában van.
Az elmúlt egy év kormányzati teljesítményét minősítve Orbán Viktor úgy fogalmazott: "nem lehetünk elégedettek, távol vagyunk még a közös céltól, az erős Magyarország megvalósításától". Szerinte a közös eredmények reményt keltőek, biztatóak, de nem lehet megállni, hátradőlni, lazítani. A miniszterelnök kiemelte, hogy a nemzeti össztermék növekedésnek indult, az EU 8. legalacsonyabb költségvetési hiányával rendelkezik az ország, idén jelentősen csökken az államadósság, és bővül a foglalkoztatás is - sorolta, hozzátéve: ugyan még nem látható, de az év második felében nőni fog a fogyasztás, a beruházások, megindulnak az első közmunkaprogramok, és élénkülni fognak a szolgáltatások is.



A megújulás csak akkor működik - folytatta -, ha 2012 után jönnek a Széll Kálmán Terv pozitív hatásai, ha a Széchenyi-terv eléri a kkv-kat, és ha bővítik a nagy nemzetközi vállalatok magyarországi jelenlétét, ha megindul a nemzeti iparpolitikai program, és ha lábra kapnak a nagy közmunkaprogramok. Ma azonban szerinte még egyik előfeltétel sem áll fenn, a gazdaságpolitika még mindig veszélyzónában van; a jelenlegi kormányzati, politikai képességek mellett a felemelkedés kereteit még nem tudják működő programokkal megtölteni.
   
"Miközben leszámoltunk a neoliberális korszak elméleti alapvetéseivel, még nem építettük fel a nem liberális gazdaságpolitika 21. századi tervezési, koordinációs kereteit és gyakorlatát" - fogalmazott, hozzátéve, hogy mivel nem épült ki a reálgazdasági tervezés, a pénzügyi tervezés is féllábas. Szerinte az a legsürgetőbb feladat, hogy a nemzetgazdasági szintű tervezést, koordinálást vertikálisan, horizontálisan és területileg egyaránt kiépítsék, ugyanis ezen múlik a kormány, az ország gazdaságpolitikájának sikere.

A miniszterelnök kijelentette: Magyarország háborúban áll az eladósodottsággal és a munkanélküliséggel, de csak megújulással és átszervezéssel nyerheti meg. Hozzátette: "ha mindazt átszervezzük, ami e nélkül hónapról hónapra újratermelné az adósságunkat, akkor nyerhetünk, de csak akkor". Az államadósság és a munkanélküliség Magyarország ellenségei, ezt "onnan lehet felismerni, hogy ha mi nem győzzük le őt, akkor ő győz le minket" - fogalmazott a kormányfő. Kitért arra is, hogy megérti azokat, akik azért harcolnak, hogy ne kelljen változtatni megszokott életükön, de mindenkinek meg kell barátkoznia a gondolattal: nem fizethetünk életerős embereknek korai nyugdíjat, nem fizethetünk munkaképes embereknek segélyeket, amikor temérdek elvégzetlen munka van.

Orbán Viktor hosszan beszélt arról, hogy csak "saját magunkra érdemes hallgatunk, és nem szabad várnunk senkinek a jóváhagyására vagy ellenkezésére". Szerinte az elmúlt húsz évben szinte minden magyar kezdeményezést utolért az a tulajdonság, hogy "mindig azt néztük, mit szólnak ehhez mások". "Vagy bele sem kezdtünk fontos dolgokba, vagy ha belekezdtünk, és valakinek nem tetszett Amerikában, Párizsban, Berlinben, Brüsszelben vagy Londonban, akkor hagytuk magunkat elbizonytalanítani, és végül lemondtunk róla". Összeomlóban egy régi világrend, semmi okunk, hogy "a romok alá szorult megmondóemberek tanácsaira és véleményeire figyeljünk" - fogalmazott.

A kormányfő szerint külföldről érkeznek majd még kritikák, dühödt támadások, harcias felszólítások is az új alaptörvény, vagy a most készülő sarkalatos törvények, vagy éppen a gazdaságpolitika miatt, ám "nekünk higgadtan, udvariasan, rezzenéstelen arccal és egyenes tekintettel csak annyit kell mondanunk: ez nem a ti dolgotok, ez a magyarok dolga".
A kormányzatnak továbbra is meg kell őriznie emberi, gőg nélküli, a cél iránti alázatra épülő jellegét, "szerénység, szolgálat, visszafogottság és gyémánt keménységű eltökéltség": a legjobb európai kereszténydemokrata hagyományokat kell Magyarországon életben tartani - zárta beszédét Orbán Viktor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!