Hírek

2011.05.26. 15:01

Elfogták Ratko Mladicot

Ratko Mladic háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot Szerbiában fogták el.

MTI

Elfogták Ratko Mladicot!– jelentette be Belgrádban május 26-án, csütörtökön 13 órakor kezdődött sajtótájékoztatóján Boris Tadic. A szerb elnök megerősíttette: a Szerbiában elfogott Milorad Komadic nevű férfi nem más, mint Ratko Mladic háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok.

Korábbi hírek szerint a szerb rendőrség letartóztatott egy férfit, aki gyaníthatóan Ratko Mladic háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok. A belgrádi belügyminisztérium egyik név nélkül nyilatkozó illetékese azt mondta, hogy Szerbiában, egy meg nem nevezett helyszínen tartóztattak le egy férfit, aki külsőre hasonlít Mladicra, s jelenleg DNS-vizsgálatnak vetik alá.

A B92 belgrádi rádió úgy tudja, hogy a férfit a szerb titkosszolgálat fogta el. A rádió zágrábi tudósítója pedig úgy értesült, hogy a szerb hatóságok már a horvát belügyminisztériumnak is megerősítették, hogy feltehetően elfogták a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) által évek óta keresett szökevényt, akit súlyos háborús bűntettekkel vádol az ügyészség. Mladicot tartják a srebrenicai mészárlás első számú felelősének.

Előzőleg a Jutarnji List című horvát lap arról adott hírt szerb rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy néhány órája Szerbia területén elfogtak egy Milorad Komadic névre hallgató férfit, akiről azt feltételezik, hogy azonos Mladiccsal. A horvát lap úgy tudja, Komadicot azután fogták el, hogy bejelentés érkezett a hatóságokról, miszerint a férfi nagyon hasonlít Mladicra, és egyes azonosításra alkalmas jegyei is egyeznek a vádlott vonásaival.

Ashton már Hágában akarja látni Mladicsot

Az Európai Unió azt várja, hogy az elfogott Ratko Mladicsot haladéktalanul adják ki Hágának - hangsúlyozta csütörtöki nyilatkozatában az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Catherine Ashton szerint a boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűnökkel vádolt parancsnokának az elfogása "fontos lépés Szerbia és a nemzetközi igazságszolgáltatás számára".

Borisz Tadics szerb elnök csütörtöki bejelentése szerint Ratko Mladis kiadatása már folyamatban van.

A délszláv háborúk során elkövetett súlyos bűncselekmények ügyében eljárni hivatott, hágai székhelyű nemzetközi ENSZ-törvényszék (angol rövidítéssel: ICTY) ügyésze 1995-ben emelt vádat Mladics ellen.

MTI -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!