2017.05.22. 08:32
Hamarosan bevezetik a kötelező borravalót
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) kezdeményezi a magyarországi vendéglátóhelyeken a kötelező szervizdíj bevezetését, mértékére 8–15 százalékot javasolnak – közölte az MSZÉSZ.
A tájékoztatás szerint ez egy átfogó javaslatcsomag része, amelynek végső célja az ágazatra jellemző alacsony keresetek növelése, és ezzel a munkaerő megtartása, az ágazat fehérítése.
A szövetség szerint az intézkedés mellett szól az is, hogy az éttermek jelentős hányada – nagyobbrészt Budapesten – jelenleg is alkalmazza a szervizdíjat. A javaslat szerint ennek felosztását a tulajdonos, üzemeltető, az ott dolgozók bevonásával, közösen határozza meg.
Az üzlet belső megállapodásától függően ebből a felszolgálók mellett a konyhai segédszemélyzet is részesülhet, mindenki, aki a munkájával hozzájárul ahhoz, hogy a vendég minőségi kiszolgálást kapjon.