2014.03.25. 10:45
Együtt italozott a házigazdával, majd ellopta a láncfűrészét
Együtt italozott a házigazdával, aztán amikor az elaludt, magához vette a láncfűrészt és távozott.
Az eset Dombóváron történt november 21-én éjszaka – mondta el a megyei rendőrkapitányság sajtószóvivője. A 42 éves helyi K. Tamás együtt italozott ismerősével annak szőlőhegyi házában. Amikor a házigazda elaludt, a férfi magához vette ismerőse motoros láncfűrészét és távozott. A sértett reggel vette észre, hogy a fűrészgép eltűnt, ezért a rendőrségen feljelentést tett – közölte hírportálunkkal Huszti Gábor.
A rendőrök felkeresték és előállították K. Tamást, majd gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi a cselekmény elkövetését beismerte és elmondta, hogy a fűrészt először zálogba adta, majd ismerőseinek felajánlotta, hogy kiválthatják a gépet. A nyomozók a láncfűrészt lefoglalták és a sértett részére visszaszolgáltatták.
A Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást 2014. március 20-án befejezték, a nyomozás iratait vádemelési javaslattal a Dombóvári Járási Ügyészségnek átadták.