2014.12.11. 11:52
Egy halott, egy súlyos, egy könnyű sérült a belvárosi balesetben
Halálos közlekedési baleset történt csütörtökön reggel, 7 óra körül Dombóvár belvárosában.
Molnár Ágnes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy az Erkel Ferenc utca és a Radnóti Miklós utca kereszteződésében ütközött össze egymással egy személyautó és egy kisteherautó. A balesetben a személygépkocsi utasa életét vesztette.
Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hozzátette, hogy a balesetnek – a mentők információi szerint – egy súlyos és egy könnyű sérültjei is volt. Őket, illetve az elhunytat a dombóvári hivatásos tűzoltók vágták ki a roncsokból feszítővágó segítségével, valamint áramtalanították a járműveket.
Korábbi cikkünket ide kattintva olvashatja!