Negyven évet töltött el könyvek között

Alig múlt húszéves, amikor édesanyja és az akkori tanácselnök tulajdonképpen a feje fölött úgy döntött, hogy az akkor bővítés alatt álló könyvtár munkatársa lesz. Ahogy odakerült, nyugdíjba ment a vezető, másik munkatársa elkerült Dunaföldvárról, így lett alig húszévesen könyvtárvezető Gallai Erzsébet.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Gallai Erzsébet jó szívvel emlékszik a kemencetapasztó nénire, aki állandó olvasójuk lett (Fotó: Gottvald Károly)
[/caption]

Közben még főiskolára járt, aztán gyerekeket szült és nevelt, de azóta, immár negyven éve, vezeti az intézményt. Eredetileg pedagógusnak készült, de már egyáltalán nem bánja, hogy másképpen történt, mert így könyvek között tölthette az életét. Hogy mit jelentettek, jelentenek neki a könyvek? Azok repítették el messzi tájakra, nekik köszönhetően ismerhetett meg nagyon érdekes emberi történeteket, fiatal korában romantikát csempésztek az életébe, manapság pedig szakmai fejlődését segítik.

A negyven év alatt persze hatalmasat fordult a világ, még a könyvtárban is. Ma sokkal nehezebb jó könyvállományt építeni, sok az áltudományos mű, rengeteg a lektűr, ami a könyvtárvezető szerint tragédia. Rengeteget fejlődött a technika és megváltoztak az olvasási, könyvtárba járási szokások, csakúgy mint ezen intézmények szerepe. – Nagyon nehéz megfejteni, hogy miért jönnek, vagy éppen miért nem az olvasók – vélekedik Gallai Erzsébet.

Amikor kezdte a hivatását, nem volt autó, nem tudtak vidékre járni az embere, számítógép nem volt, tévécsatorna is csupán egy. De nemcsak jobb híján olvastak, sikk is volt, sőt a szocialista brigád naplóba be kellett írni, hogy ki mit olvasott. Ma megmosolyogjuk ezt, mondja Erzsébet, de úgy véli, a kultúrpolitikában ez megfelelő hangsúlyt kapott, s jó volna, ha ma is pozitívum lenne, ha valaki elolvas egy könyvet, moziba, vagy színházba megy.

Mint könyvtárvezető vallja, s kollégáival tesznek is azért, hogy már óvodáskorban meg kell szerettetni a könyveket a gyerekekkel. Erre igyekeznek építeni és elérni, hogy minél többen váljanak olvasó felnőttekké. A Berze-Nagy Ilona nevét viselő könyvtár azonban igyekezett ennél többet adni, kiállításokat, író-olvasó találkozókat tartanak, több civil szervezet számára otthont biztosítanak.

Az elmúlt negyven év sok örömet és sikerélményt hozott. Nem kell itt korszakalkotó dolgokra gondolni. Neki ugyanis egyik elve, ami az egész életét végig kíséri, hogy meg kell tanulni örülni az apró örömöknek is. Ő ilyennek élte meg, ha másoktól tanulhatott például emberséget. Aztán azt, amikor elérték, hogy a mostani helyükre költözhettek, meg azt is, amikor az öreg, kemencetapasztó néni állandó olvasó lett.

Erzsébet ma sem tud meghatódottság nélkül beszélni az apró néniről, aki rendszeresen jött és királyos könyveket kért. – Én még nagyon a pályám elején megtanultam, hogy – bár szeretjük a pedagógusokat, és közösen dolgozunk is, nem az az érdem, ha ők idejárnak, hanem ha egy ilyen egyszerű néni is meglátja, hogy mennyi szépség van a könyvekben – fogalmazott.

Nyugdíjasként mai szerzőket olvasna

Apró, de nagyon jó a könyvtár kollektívája. Kiválóan alkalmazkodnak, barátként tekintenek egymásra, egy célért dolgoznak. Erzsébet a tervek szerint idén búcsút mond ennek a jó kis csapatnak, nyugdíjba megy. Hogy mit fog csinálni? – Semmit. Legalább is először – mondta. Pihen egy nagyot, aztán értelmes, habitusának megfelelő, nem kenyérkereső foglalatosság után néz, mert el sem tudja képzelni, hogy ne tegyen a közösségért, a városért. És persze olvasni is fog. Sok a restanciája, mert az utóbbi időben leginkább csak a szakirodalomra futotta idejéből. Többek között mai magyar szerzőket szeretne olvasni, hogy jobban megismerje őket. Egyébként sok írót kedvel, köztük is talán legjobban Szabó Magdát szeretni nemcsak mondanivalója, hanem gyönyörű nyelvezete miatt.