2008.02.09. 07:53
Életmentő a német segítség
Átadták azt a hatvan jelzőkészüléket, amelyeket a Szekszárd és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat közvetítésével tudott beszerezni, tájékoztatott Bátainé Balogh Erzsébet a társulás humán referense.
A jelzőrendszeres házi segítségnyújtáshoz szükséges készülékek beszerzésére a pályázatot a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán keresztül a Német Szövetségi Köztársasághoz adták be. Az eszközöket a három, Bátaszék, Szekszárd és Tolna központú szociális társulás közt osztották el. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, idős, beteg emberek kaphatják meg.
A most átadott készülékekkel együtt már a kistérség 23 településén érhető el a szolgáltatás. A többcélú társulás képviseletében Háry János elnökhelyettes, a Szekszárd Német Kisebbségi Önkormányzat képviseletében pedig dr. Józan-Jilling Mihály elnök írták alá azt a megállapodást, amelynek alapján a jelzőkészülékek a kistérség településeihez kerültek.