2009.03.31. 16:35
A környék nevezetességeit mutatnák be a geoparkban
Geopark kialakítására pályázik az önkormányzat Kurdon. A kistérségben egyedülálló parkban, a környék geológiai nevezetességeit mutatnák be.
A kaolin szénbányászattól, a fossziliákon át, a különféle talajmintákig minden helyet kap a parkban. Az információs táblákon feltűntetett ismeretanyag a falu lakóinak és a környékbeli iskolásoknak valamint az idelátogatóknak is bőven szolgál majd információval. Szentpáli Árpádné, polgármester arról számolt be, hogy a park a művelődési ház mellett helyezkedik el.
Kialakításának része a művelődési ház rekonstrukciója is, ez több ütemben kivitelezhető. A korábbi években már lecserélték a tetőt és mára már a gázfűtés is üzemel. Az említett pályázati forrásból a külső tatarozást és a nyílászárók cseréjét szeretnék kivitelezni. Az elektromos vezetékek cseréje és a bútorzatcsere még várat magára. A geopark és a művelődési ház rekonstrukciója közel 11 millió forintba kerül majd.