2009.05.20. 09:02
Egy év fejlesztéseit mutatták be
A településen és annak részeként Alsóhetényben összesen 36 millió 300 ezer forint értékben történtek fejlesztések az elmúlt esztendőben.
A 2008-ban megkezdett és tavaly vagy idén befejezett beruházásokat május 13-án mutatta be Markovics Géza a polgármester. A megvalósult beruházások közül kiemelte többek között az orvosi rendelő komplex akadálymentesítését, a Kossuth Lajos utca és a Széchenyi köz burkolatának felújítását.
Hangsúlyozta, hogy a település legkisebbjeinek is kedvezett az elmúlt időszak, hiszen az óvoda épületére új tető került és egy új falubusz segítségével kényelmesen utazhatnak a gyerekek.
Az Alsóhetényben megvalósult fejlesztések egyike a temetőbe vezető út betonozása volt, a másik a templom tetőszerkezetének felújítása. A templom teljes rekonstrukcióját is szeretnék megvalósítani, erre már benyújtottak egy pályázatot, amely jelenleg elbírálás alatt van.
Tóth Gyula országgyűlési képviselő a fórumon tartott beszédében elmondta, hogy az összefogás már 2002 óta jellemző Kapospulára. A civilek, a vállalkozók, a hivatal dolgozói és a pályázatírók is mind a kitűzött célok megvalósítása érdekében dolgoznak. A folyamatos munka pedig tükröződik a falu látványos fejlődésében.