2010.07.09. 04:12
Leszakadt partfalak, beomlott pincék lépten-nyomon
Leszakadt partfalak, beázott pincék jellemzik most Tevel képét az esőzések következtében.
Héri Lászlóné polgármester elmondta, a művelődési házzal szembeni partfal balesetveszélyes, mivel egy kanyarnál található, és leszakadása következtében nem lehet belátni az utat.
Az árvíz lakóházakat is veszélyeztetett, így a homokzsákok is előkerültek. Számos utca víz alá került. A károk becslésére és a vis maior pályázatok benyújtása miatt csütörtökön érkezett a községbe a partfalbizottság. Megvizsgálták a partfal csúszását és a leszakadás súlyosságát.
Pontos adatokat még nem tudott szolgáltatni Héri Lászlóné, de hozzávetőleg 30 millió forintos kár keletkezett a faluban. Idén ez a második vis maior pályázat amit benyújtottak. A károk rendezésére szánt összeget részben az önkormányzatnak kell előteremteni, de a vis maior pályázatokból várják a segítséget a teveliek.