2010.07.18. 12:43
Meghódította Törökországot a szekszárdi táncegyüttes
Ezúttal Törökországot hódította meg a szekszárdi Bartina Néptáncegyesület.
A nagyegyüttes Bursába kapott meghívót, ez a közel másfél milliós város már Ázsiában, a Márvány-tengertől nem messze található. A csapat az immár 24. alkalommal megrendezett Nemzetközi Arany Karagöz Néptáncversenyen bizonyította tudását - minden várakozást felülmúlva, köszönhetően Nyemcsokné Kárpáti Katalin és Nyemcsok Pál csoportvezetők kiváló felkészítésének.
A szekszárdiak a fesztivál több mint egy hetében a várostól nem messze emelkedő hegyvidéken laktak, remekül kipihenve magukat az alpesi jellegű levegőn.
Elmondásuk szerint Bursa majdhogynem nyugati metropolisz, a török fejlődést mindinkább jellemző renddel és tisztasággal. A magyarok iránti lépten-nyomon nyugtázható vendégszeretet pedig az egész országot jellemzi. A zsűri azonban nem az érzelmi közelség, hanem a tánc, a viselet és a zene autentikus - hamisítatlan - jellege alapján döntött.
A Bartina látványos műsorának bemutatói, majd a zárás után húsz ország társaságában várta egyre feszültebben az eredményhirdetést, melynek végén elhangzott: a szekszárdi csapat - általuk Magyarország - a harmadik helyezést szerezte meg. Az aranyat és az ezüstöt a táncot hivatásszerűen művelő bolgárok, illetve grúzok vehették át.
- Maximálisan elégedett vagyok táncosainkkal - nyilatkozott Matókné Kapási Julianna, a Bartina művészeti vezetője. - A szép sikernek köszönhetően már ott helyben meg is hívtak bennünket Lengyelországba, Macedóniába, Grúziába és Kazahsztánba.