2010.07.17. 10:12
Rovarok dézsmálják a múzeum száz éves tetőszerkezetét
Nemcsak az idő vasfoga, hanem egy annál is hatékonyabb rovar is kikezdte a Wosinsky Mór Megyei Múzeum tetőszerkezetét.
Dr. Gaál Attila igazgató hírportálunknak elmondta, hogy a legfelső szint nemrég lezajlott felülvizsgálatakor kiderült: a tetőgerendázat elszuvasodott.
- Jelenleg szakértőket keresünk a károsodás mértékének teljes felmérésére - közölte az igazgató. - Ezt követően tudjuk megállapítani, hogy mennyibe kerül a helyrehozatal.
Várhatóan a nyár végére elkészül az összes szükséges vizsgálat, s anyagi lehetőségeink függvényében nekiláthatunk a fakárosító rovarok elleni hatékony védekezésnek. Illetve, amennyiben szükséges, a szúrágta farészek cseréjének.
Az 1902-ben megnyitott, neoreneszánsz stílusban megépített múzeum tetőgerendáit egyébként nem sokkal az átadás után egyszer már ki kellett cserélni. Az akkor a helyükre került, immár több mint száz éves szálfák máig megmaradtak.