Közélet

2010.08.12. 14:35

Még egy forintot sem láttak az árvíz károsultjai a kártérítésből

Az árvízzel kapcsolatos kárigényt már rég beadták, határidőre, de még egy fillért se láttak.

W. G.

Karl Béla nagymányoki polgármester tájékoztatta erről a TEOL.hu-t, persze remélve, hogy ami késik, nem múlik.

A védekezéshez használt homokzsákok egy része még mindig kinn van a területen. Begyűjtésük lassan megy, mert kevés rá az ember. A szelektálás is időigényes. Külön kell rakni a homokot, külön a zsákot, és azon belül is el kell különíteni azt, ami víz alá került – mert veszélyes hulladéknak számít –, attól, ami "megúszta" a vizet. Összesen 12 ezer homokzsákot használtak a védekezéshez.

A nagymányoki kárigény részleteiről, a város polgármesteri hivatalának főtanácsosától, Fábiánné Klem Franciskától kértünk információt. Elmondta, hogy összesen négy pályázatot adtak be, a védekezéssel kapcsolatos költségek kompenzálására, illetve kártérítésre. Előbbire 4,2 millió, utóbbira 13,1 millió forint összességében az igényük.

Ismeretei szerint az első pályázatuk már bírálat alatt van, a második a "hiánypótlás lezárult" szakaszban tart. A főtanácsos hozzátette: arról nem rendelkezik a jogszabály, hogy a pályázatbírálat után mennyi idővel jutnak pénzhez az önkormányzatok. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!