2010.09.05. 14:03
Ezrével tódultak az emberek az atomerőműbe
A jövőnk alapvetően attól függ, hogy az itt élők befogadják-e az atomerőművet, tudnak-e együtt élni vele, fogalmazott Süli János vezérigazgató a paksi atomerőmű szombati nyílt napján.
Tíz éve már, hogy a környékben élők számára alkalmat teremtenek, hogy betekintést nyerjenek az erőmű életébe. A mostani nyílt nap különleges volt, hiszen az a település – Paks városa – volt a vendég, amellyel a legszorosabb a viszony. Mint Süli János kiemelte, a nyíltság elengedhetetlen az elfogadottsághoz.
E téren a paksi atomerőmű jó eredményekkel büszkélkedhet, hosszú évek óta 70 százalék feletti – jelenleg 77 százalék – azoknak az aránya, akik elfogadják az erőmű működését. A nyílt nap, illetve a családi nap, amelyet vasárnap rendeznek, arra szolgál, hogy ez a jó megítélés meg is maradjon, mondta a vezérigazgató. Szombaton körülbelül ötszáz, vasárnap közel kétezer látogatót fogad az atomerőmű.