2010.11.28. 08:17
Különleges elismerést kapott a paksi erőmű a Parlamentben
Véradóbarát munkahely címet adományozott a Vöröskereszt a paksi atomerőműnek. A díjat Bognár Péter humánigazgató vette át pénteken a Parlamentben.
Ferencziné Vesztergombi Klára, a Vöröskereszt paksi városi titkára elmondta, hogy ezt a díjat idén alapította a szervezet. A megyében egyedüliként kapta a Paksi Atomerőmű Zrt, ahol évtizedek óta rendszeresen szerveznek véradásokat.
Az atomerőmű négyórás munkaidő kedvezményt ad azoknak a munkatársainak, akik részt vesznek a véradáson, illetve anyagilag is támogatja a szervezet törekvéseit. A városi titkár arról is beszámolt, hogy működési területükről egy véradó, a dunaföldvári Gazsó József Pro Vita-díjat vehetett át, ez azoknak jár, akik legalább százszor nyújtották karjukat.
Ferencziné hozzáfűzte, hogy már készülnek az idei utolsó, paksi véradásukra, amely adventi hangulatú lesz. Ilyent egyébként már évek óta szerveznek. Szponzoroknak köszönhetően teával, forralt borral, kuglóffal vendégelik meg a segítőket. A szeretet véradás december 14-15-én 9 és 16 óra között lesz a művelődési központban.