2010.12.01. 15:28
Csócsózásban is összemérhették a tudásukat
Két helyszínen, hat sportágban közel háromszázötvenen versengtek az atomerőmű karbantartói sportnapján.
A teke, az asztalitenisz, a csocsó, a darts és a labdarúgás mellett nem maradt el idén sem a népszerű vezetői ügyességi verseny. Az atomerőmű karbantartó személyzetének és családtagjaiknak tizennegyedik alkalommal rendeztek sportnapot.
Aranyiné Czetli Judit főszervező elmondta, hogy a blokkok főjavításának végeztével, a megfeszített túlmunkával tarkított tevékenység után szükség van a felüdülést jelentő és az együvé tartozást erősítő programra. A sportnapot – mint kiemelte – egy összeszokott team szervezte.
Azt is hozzátette, hogy mindig igyekeznek valami újdonsággal szolgálni. Idén e tekintetben elsősorban a gyerekekre gondoltak, rajz illetve ügyességi versenyt hirdettek számukra, a nap csúcspontjaként pedig a csarnok kupolájából több mint száz léggömb hullott a nyakukba.
A sportnap vidám eredményhirdetéssel zárult, ahol értékes jutalmak találtak gazdára. Díjazták az egyes versenyszámok legjobbjait, a szervezésben résztvevőket, sőt még a büfé legszorgalmasabb látogatóit is jutalmazták. A legeredményesebb a családi sportnapon a karbantartási főosztály volt.