2011.01.21. 05:32
Pont került a „kamarai mizéria” végére
Nem kell megismételni a megyei iparkamarai választásokat. A Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta a Pécsi Ítélőtábla korábbi döntését.
Mint ismeretes, Illés Tamás volt elnökségi tag hatodmagával kezdeményezett bírósági eljárást a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008-as tisztújításának szerinte törvénysértő volta miatt.
Első fokon a felperesnek adott igazat a Tolna Megyei Bíróság, másod fokon viszont hatályon kívül helyezte a Pécsi Ítélőtábla ezt az ítéletet.
Az ügy a Legfelsőbb Bíróságon folytatódott, s fejeződött be. Az ott született végzés – a kamarát képviselő ügyvéd dr. Gáll Ferenc tájékoztatása szerint – helyben hagyta a Pécsi Ítélőtábla határozatát.
Ennek lényege, hogy a felperes eljárása a kamarai törvénybe ütközött. Így a kamarai tisztújítás eredménye érvényes. További jogorvoslatra lehetőség nincs.
Illés Tamás azt mondta: erkölcsileg nem érzi magát vesztesnek. A 2008-as voksolást továbbra is törvénysértőnek tartja, amit sajnos két nap késéssel óvtak meg. Gyakorlatilag egy dátumbélyegző miatt veszítettek pert.
Kattintson az előzményekért!