2011.02.19. 23:04
A tető és a terasz beázása megszűnik
Felújítják a Német Színház tetőszerkezetét. Áprilisban látnak neki a munkának.
Beázik a tető és a belső terasz, ez pedig jól látható nyomokat hagyott a falakon az évek során. Ezen a helyzeten szeretne változtatni a Magyarországi Német Színház (DBU), és áprilisban a tető felújításába kezdenek – tájékoztatott Frank Ildikó igazgató a Társulási Tanács csütörtöki üléséről.
A beruházásra nagyjából 20 millió forintot tud fordítani a színház, és ha marad pénz, akkor a színháztermet klímával szerelik fel. A tanács tagjai helyszínbejárást is tartottak, amely kiterjedt a korábbi Budapest Bankra is, mivel néhány helyiséget használatra megkapott itt a DBU. A tervek szerint próbateremként használnák ezeket, ám ehhez előbb átalakítás szükséges.
Az ülésen szó volt a színház idei költségvetéséről is, ez idén 107 millió forint, amely ugyan kevesebb, mint az elmúlt években, de Frank Ildikó szerint kijönnek belőle.