2011.02.11. 21:01
Víz a tűzre: kazánházakat is elöntött a patak
A tavalyi rengeteg csapadék óhatatlanul és ismételten ráirányította a figyelmet Szekszárdon a Parászta-patakra.
Ez a patak ugyanis - adott tájékoztatást Kővári László, a városi közgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke - a völgy néhány pontján feltöltődött. Emiatt megemelkedett a talajvíz, ami ráadásul behatolt a part menti épületek - sokszor kazánokat is magába foglaló - pincéibe és szuterénjeibe.
Ezeken a helyszíneken az átnedvesedéssel járó bosszúságon túl kisebb károk keletkeztek: illetve, fennállhat a veszélye újabb káreseményeknek.
- A múlt év végén döntöttünk arról, hogy a helyzet kezelése érdekében kimélyítjük a patak medrét - folytatta Kővári László. - Ez a munka a múlt héten meg is kezdődött.
Az első átjáróig már meg is történt a beavatkozás. A bizottsági elnök a helyszín felkeresésekor azt tapasztalta, hogy a vártnál is jóval nagyobb mennyiségű víz áramlott vissza a megtisztított, illetve újonnan kialakított rézsűknél. A mindent összeadva több mint egymillió forintba kerülő mederkotrás az áteresznél folytatódik, s így várhatóan az itteni házak vízmentesítése is megoldódik.
A Parászta-patak neve egy jelentős költségű távlati terv esetében is felmerült: az elképzelések szerint ezen a részen is ugyanúgy célszerű lenne lapokkal megerősíteni a partoldalt, ahogyan az a Séd-pataknál történt.