2011.03.01. 13:12
Barack Obamához is eljut a kisfiú rajza - fotók!
Minden ifjú pályázót dicséret illet, hiszen rajzaival igyekezett az erőszak-ellenességre irányítani a figyelmet.
E gondolatokkal köszöntötte hétfőn a szekszárdi városházán a Béke, összefogás, segítségnyújtás című rajzpályázat eredményhirdetésén megjelenteket Csillagné Szánthó Polixéna. A szekszárdi közgyűlés humán bizottságának elnöke hozzátette, a diákok bebizonyították, hogy ecsettel és tollal is ki lehet állni a béke mellett.
Mintegy 80 tanuló azonosult ezzel a gondolattal, ennyien vettek részt a város közoktatási, művelődési és sport osztálya által kiírt pályázaton. A fiataloknak a 2001-es New York-i tragédia, valamint a magyarországi vörösiszap katasztrófa és az árvizek szolgáltak témául. A szervezőknek az volt a célja, hogy a diákok a rajzokon keresztül fejtsék ki gondolataikat az őket körülvevő negatív eseményekről.
Az alsó tagozatosok versenyében ez Schütz Angélának sikerült a legjobban. Míg a felsősöknél Kovács Réka alkotása nyerte el az Adorjáni Endre vezette zsűri tetszését. A különdíjas pedig Joó László lett. Utóbbi díj érdekessége, hogy László rajzát hamarosan az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama is megcsodálhatja Zelei József békenagykövet jóvoltából.
Kattintson ide a díjazott tanulók névsoráért!