2011.03.04. 16:53
Kacsa volt az országos lapokban felröppent hír
Nem szűnik meg a látássérültek megyei szervezete, továbbra is a szokott módon működik az egyesület – erősítette meg Kovács Lászlóné, a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének elnöke.
Erre a megerősítésre azért volt szükség, mert az írott és elektronikus sajtóban is megjelent az országban működő nyolc rehabilitációs központtal kapcsolatos hír, miszerint ezeknek a szervezeteknek veszélybe került az állami támogatása.
A hírek után sok sortárs kereste meg a látássérültek megyei egyesületét, attól tartva, hogy a szervezet léte is veszélyben van.
Mint azt Kovács Lászlóné elmondta, képzett és öntudatos vak emberek kezdeményezésére alakult meg a Vakok Szövetsége 1918. októberében. Jelenleg minden megyében működik érdekvédelmet ellátó szervezetük, és nincs tudomásuk arról, hogy bármelyik szervezet is megszűnőfélben lenne.
A Tolna megyei egyesület, hasonlóan a legtöbb civil közöséghez, súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd, de szakszerű és szigorú költségvetés mellett továbbra is fennakadás nélkül végzi a munkáját. Szolgáltatásaik továbbra is ingyenesek, és 2011. évi zavartalan működésük érdekében folyamatosan pályáznak, és figyelik az újabb pályázati lehetőségeket.