Közélet

2011.05.28. 15:13

Kiskorában Fábry Sándor akart lenni a nagy nevettető

Humorista akart lenni, nem híres. Részben teljesült a vágya, ma hazánk egyik legismertebb humoristája annak minden előnyével és árnyoldalával. Kiss Ádám Hadházi László társaságában a minap Szekszárdon dolgoztatta meg a közönség nevetőizmait.

TEOL/Vida Tünde

Fotós:

A közelmúltban szerzett diplomát Kiss Ádám. Közgazdász lett. Azt mondja, isten mentse azt a vállalatot... Egyelőre nem is lenne ideje ebbéli tudományát kibontakoztatni. Hivatása null-huszonnégyes meló, ahogy fogalmaz. Így él, így vezet, így vesz kenyeret és így ad interjút. Mindig azt figyelve, hogy azokból milyen poén lesz.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Kiss Ádám élete álma már 21 éves korában teljesült. A színvonalat szeretné tartani hosszú távon (Fotó: Kiss Albert)
[/caption]

Ugyanebből a célból megnéz mindent a Mónika Show-tól a híradóig, és elolvas mindent a HVG-től a Blikkig, hogy felcsipegessen mindent, amiből aztán tréfát lehet űzni. Nyitott szemmel jár, de ez ma már nem úgy működik, mint régen.

– Most már sokkal nehezebb dolgom van, korábban beolvadtam, felcsipegettem a morzsákat, amit az emberek elejtettek. Mára eltűnt a megfigyelő szerepem, ami a humoristánál elengedhetetlen. Most már kiköp a társadalom – fűzi hozzá. – Nehezen viselem, én ezt nem kértem volna – jelenti ki, hozzátéve, hogy nem híres akart lenni, hanem humorista.

Senki nem mondta volna hat éve, amikor kezdte, és harminc ember ült, evett neki háttal, hogy 2011-ben nem tud majd lemenni a boltba… Kialakult a „spontán Kiss Ádám simogató”, ami – mint bevallja – néha kicsit zavarja, hiszen egy idő után sok. Ugyanez igaz, a „mondanál egy viccet” szövegre, amitől világ végéig szaladna, hiszen ott volt ötven perc! Nem is érti, ezt miért csinálják, a „pornószínésznek sem mondják, hogy mégegyet, légyszí’”.

Nagyon nehezen tűri a hírességgel járó felhajtást, azzal együtt, hogy ezek jelentik a visszacsatolást, és persze rengeteg örömet is. Az élteti, ha mosolyt csal az arcokra, s a 14 éves gyerektől a 70 éves néniig odamennek hozzá, és azt mondják, hogy szívesen nézik őket. Sokan megállítják, mondván, mennyi nyomorúságuk a van, de vidámak lesznek, ha őt hallják. Egy anyuka róla nevezte el a gyerekét, és küldi a fotókat a kis Ádámkáról.  Elsorolni sem tudja az ilyen élményeket.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A Mónika Showtól a híradóig mindent megnéz, a HVG-től a Blikkig mindent elolvas (Fozó: K.A.)
[/caption]

Ezt a fajta ismertséget a Showder Klub hozta meg. Mint mondja, előtte is humorizáltak, de olyan underground jellege volt, ma viszont az egyik tévécsatornának „hála” a csapból is ez folyik. A csapat ennek nem örül, mert szerintük elveszíti a produkció a spontaneitását, az unikum jellegét, amire ők törekedtek. A társaság egyébként nagyon jó, állítja Ádám. Kicsit olyan, mint a társadalom, van ilyen ember is, meg olyan is, és lehet, hogy valaki valamelyiküket nem szereti, de olyannal még nem találkozott, aki ne szeretné a stand up-osokat.

Hogy minek köszönhető a sikerük? Szerinte annak, hogy hitelesek. Annak ellenére, hogy közszereplők, nem feltétlenül vállalnak el mindent, amit más hírességek. Nem főznek a vacsoracsatában Bangó Margittal, és nincs az a pénz, amiért korpás lenne a hajuk. – Nekik a kamera és a szereplés létszükséglet, nekünk eszköz, hogy minél több emberhez eljussunk – fogalmazott Kiss Ádám.

Gyerekkora óta rajong Fábry Sándorért

- Fábry Sándor akartam lenni, azt hittem az olyan, mint a rendőrnek, vagy tűzoltónak lenni. Nekem nagyon tetszett, hogy kiáll valaki és beszél. Tizenhárom éves korom óta lényegében rajongok érte, az összes műsorát megnéztem, kérésre előadtam a családnak és legalább felét felvettem. Mindig ráírtam, hogy kik voltak a vendégek és arról álmodoztam, hogy egyszer az lesz rajta, hogy „Vendégek: Kiss Ádám... - idézi fel a kezdeteket a ma is csupán 26 esztendős humorista. Érdekes, tette hozzá, hogy van az embernek egy álma egy életre és az 21 évesen teljesül. Az aktuális „álom” az, hogy hosszú időn át legyen sikeres és vicces, hogy fenn tudja tartani az érdeklődést és a színvonalat.

Kiss Ádám élete álma már 21 éves korában teljesült. A színvonalat szeretné tartani hosszú távon (Fotó: Kiss Albert) A Mónika Showtól a híradóig mindent megnéz, a HVG-től a Blikkig mindent elolvas (Fozó: K.A.) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!