2011.07.27. 07:01
Veszélybe került Várong működése
Veszélybe került a település működése az idei évre egy elutasított pályázat miatt.
Elutasította az önkormányzat az Önhibáján Kívül Hátrányos Helyzetű Települések (ÖNHIKI) támogatására beadott pályázatát az állam, ezért egyelőre veszélybe került a település működése az idei évre - mondta el hírportálunknak Brunner Dezső, a település polgármestere.
Mint mondta, a kiírás követelményeinek megfelelt a pályázatuk, ám az indoklás szerint forráshiánya miatt nem kaphatott Várong állami segítséget a működéséhez.
- Most körülbelül nyolc millió forintos hiánnyal számolunk az idei évre, ezért mindenképpen még egyszer megpróbálkozunk. Beadjuk ismét az ÖNHIKI pályázatot, hátha kapunk egy kis segítséget.
Nagy szükségünk lenne a pénzre egyrészt azért, mert a körjegyzőségi hozzájárulásunk mintegy három millió forint, az iskolafenntartó társulásba pedig szintén ekkora összeget kell befizetnünk Szakcs önkormányzatának számlájára 2011-ben.
Amennyiben e kötelességünknek nem tudunk eleget tenni, amellett, hogy működésképtelenné válunk, veszélybe sodorjuk Szakcs költségvetési egyensúlyát is, hiszen hat millió forintos hiány már az ő büdzséjüknek is túlságosan megterhelő lenne - tette hozzá a polgármester.
Hozzáfűzte, súlyosbítja a helyzetüket az is, hogy két évvel ezelőtt beadtak az önkormányzat által működtetett panzió felújítására egy pályázatot, amiről a közelmúltban kaptak értesítést, miszerint elnyerték a támogatást.
- Igen ám, de mivel az idei évben ilyen nehéz anyagi helyzetben vagyunk, nemigen tudjuk előteremteni a 2.7 millió forintos pályázati önerőt a felújításhoz, amelynek az költségvetése mintegy 5,2 millió forint lenne.
Ebből ugyan megújulhatna a panzió padlóburkolata, új kerítést kaphatna, padok kerülhetnének az udvarra, ám egyelőre ez a tervünk is füstbe menni látszik, mivel a helyzetünk egyre rosszabb.
Abban bízom, hogy a második önhikis pályázatunk sikeres lesz, helyreáll a költségvetésünk, és valahogyan a felújítást is véghez tudjuk vinni, hiszen igazság szerint már két éve azt vártuk, hogy mikor bírálják el végre ezt a beadványunkat. Sajnos az értesítés a lehető legrosszabbkor jött - szögezte le Brunner Dezső.