2011.10.13. 19:11
Fogyasztóvédelem: százan a pozitív listán
Közel száz megyei vállalkozás vált jogosulttá arra, hogy felkerüljön a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listájára.
A vállalkozások azzal érdemelték ki jogosultságukat, hogy a fogyasztóvédelmi ellenőrzések során valamennyi jogszabályi előírásnak megfeleltek.
A Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ezért a cégek vezetőinek elismerő oklevelet adott át csütörtökön a megyeszékhelyen.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Kálmán Gábor egyéni vállalkozó veszi át az oklevelet Tóth Ferenctől Fotó. G. K.
[/caption]
Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az ünnepségen elmondta, Tolna az első megye, ahol ezeket az elismeréseket a vállalkozások vezetői átvehetik. Hozzátette, a pozitív lista jelzi, a legfontosabb a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme.