2012.05.24. 14:27
Missziói nap volt az evangélikus gimnáziumban
Missziói napot tartott a Déli Evangélikus Egyházkerület a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Atlétikai Centrumában május 19-én.
A Küldetésünk Isten családjában mottójú éves missziói napra az idén több mint ezer hívő érkezett. A napot Bence Gábor és az Agape Együttes énektanítása vezette be, majd a házigazda Ónódi Szabolcs köszöntője után Gáncs Péter, a kerület püspöke üdvözölte a gyülekezetet.
A hivatalos program a leköszönő missziói lelkész, Aradi György igei alapozásával kezdődött, Küldetésünk forrása címmel.
A Deák téri gimnázium énekkara színesítette a délelőttöt, ezt dr. Frenyó V. László professzor, pestújhelyi presbiter előadása követte, „Hol van a helyünk Isten családjában?” címmel. A professzor előadása után beszélgetés következett a Szente családdal Békéscsabáról. Délután a kerület kitüntetéseinek átadása követte, majd változatos szekcióprogramokkal folytatódott a nap eseményeinek sora.