2013.01.28. 20:19
A Fidesz gyűlöletkampányt, az MSZP tükröt emleget
Szekszárd nem kér az gyűlöletkampányból címmel tartott sajtótájékoztatót hétfőn dr. Horváth Kálmán, a városi Fidesz csoport elnöke.
Dr. Horváth Kálmán, a városi Fidesz csoport elnöke elmondta, az MSZP január 20-án kihelyezett narancs színű plakátjainak egyikén a Fidesz gazdaságpolitikáját, a másikon pedig az oktatáspolitikáját próbálja meg kritizálni Matolcsy György, illetve Hoffmann Rózsa arcképével.
A sajtótájékoztató célja az volt, hogy tiltakozzanak az MSZP ilyen jellegű megnyilvánulásai ellen. Határozottan tiltakoznak a magyar emberek, a szekszárdi emberek nevében, és elutasítják a gyűlöletkampányt.
Álláspontjuk szerint ugyanis ezek a plakátok, amelyek ferdítéseket, hazugságokat tartalmaznak, gyűlöletkeltésre is alkalmasak, valamint arról árulkodnak, hogy az MSZP nem tanult a választási kudarcából.
Ilosfai Gábor, az MSZP szekszárdi szervezetének elnöke kérdésünkre azt mondta, hogy a Fidesznek fáj az igazság. A magyar és a szekszárdi emberek nyitott szemmel járnak a világban, és nem sajtótájékoztatóknak, hanem a saját tapasztalataiknak hisznek. Az MSZP nem tett mást, mint tükröt tartott a Fidesz elé.