2013.12.07. 15:09
Úgy tűnik, idén nem lesz fehér karácsonyunk
Az emlékeinkben – és az ünnepről szóló filmekben is mindig – karácsony este esik a hó, mely a tájat szépen beteríti. A valóságban azonban ritkán van így.
– Ha az elmúlt 20 évet vesszük górcső alá, megállapítható, hogy csupán kétszer esett hó karácsony napján – mondta dr. Vörös Géza növényvédelmi igazgató. 2001-ben és 2007-ben havazott Szent este napján, a többi karácsonyon leginkább az enyhe idő volt a jellemző.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Majdnem napra pontosan egy éve, tavaly december elején a megyeszékhely központját hó borította be, ami azonban az ünnepekre elolvadt (Fotó: Mártonfai)
[/caption]A legmelegebb 2009-ben volt, amikor a napsütés mellett +17 fokot mértek Szekszárdon, a leghidegebb pedig 2001-ben, karácsony hajnalán -22 fok volt, napközben pedig -6 fokra emelkedett a hőmérséklet.
Dávid Mihály magánmeteorológus szerint idén kis esély van csak a fehér karácsonyra. December 8-9. körül lehűlés kezdődik, majd karácsony előtt egy héttel szokatlanul meleg levegő éri el térségünket, melyet újabb lehűlés követ.
A kérdés az, hogy a lehűlés karácsony előtt egy nappal, vagy éppen akkor kezdődik-e. Ennek megfelelően eshet eső vagy hó. Ezen múlik, hogy lesz-e fehér karácsonyunk. A távprognózis szerint az igazi tél január 5. után kezdődik, és szokatlanul hideg lehet január és február végén.
Az elmúlt évek időjárása december 24-én, Szekszárdon
év hó részletek1992 nincs borús, plusz 5 fok
1996 nincs hideg, ónos esős
2000 nincs enyhe idő, napsütéssel
2001 volt havazott, 8 mm esett
2005 nincs plusz 10 fok
2007 volt 5 centi hó hullott
2009 nincs plusz 17 fok, napsütés
2011 volt pár nappal előtte esett a hó
2012 nincs enyhe idő volt
Forrás: Szekszárdi Növényvédő Állomás
1992 nincs borús, plusz 5 fok
1996 nincs hideg, ónos esős
2000 nincs enyhe idő, napsütéssel
2001 volt havazott, 8 mm esett
2005 nincs plusz 10 fok
2007 volt 5 centi hó hullott
2009 nincs plusz 17 fok, napsütés
2011 volt pár nappal előtte esett a hó
2012 nincs enyhe idő volt
Forrás: Szekszárdi Növényvédő Állomás Majdnem napra pontosan egy éve, tavaly december elején a megyeszékhely központját hó borította be, ami azonban az ünnepekre elolvadt (Fotó: Mártonfai) -->