2014.09.04. 11:33
Halálos veszély leselkedik ránk
Elkezdődött a szüret, és ezzel együtt ismét itt a mustgázveszély. A nem ritkán halálos kimenetelű balesetek megfelelő körültekintéssel megelőzhetőek.
Hiába a figyelmeztetés, minden évben beszámolnak a híradások hal
Fotó: Lénárt Márton
Mint arról Boros Brigitta, megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatott, a mustgáz valójában szén-dioxid, ami egy színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb gáz. Ez utóbbi tulajdonsága miatt a mustgáz a pincékben összegyűlik, a levegőt kiszorítja és ezáltal oxigén-hiányos állapotot teremt. Ha valaki ilyen helyen tartózkodik, akár életét is vesztheti.
A mustgáz magas koncentrációban károsan hat a központi idegrendszerre, amelynek jelei a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Vagyis hiába is tudna az ember fizikailag menekülni, a szellemi funkciók zavara miatt nem képes elhagyni a pincét, nem érzékeli, mi történik vele. Magyarországon évente országosan 40-50 alkalommal riasztják ilyen esethez a tűzoltókat. Szerencsére Tolna megyében az elmúlt évben nem történt mustgáz-mérgezés.
Megfelelő szellőzés kialakításával elkerülhető, hogy a pincében felhalmozódjon az erjedés közben keletkező szén-dioxid. A baj egyszerűen megelőzhető: egy meggyújtott gyertyát térdmagasságban tartva (vagy pálcára szerelve) kell lemenni a pincébe és leérve térdmagasságban elhelyezni. Ha a gyertya lángja menet közben vagy a pincében elhelyezve kialszik, akkor nagy valószínűséggel mustgáz van a helyiségben. Ilyenkor haladéktalanul vissza kell fordulni, illetve el kell hagyni a helyiséget.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Célszerű a szüret időszakában „Figyelem mustgáz veszély” feliratot elhelyezni a pince bejáratára
[/caption]
Célszerű ebben az időszakban „Figyelem mustgáz veszély” feliratot elhelyezni a pince bejáratára.
Teendő, amennyiben megtörtént a baj
Gyakori probléma, hogy a segíteni akarók megfelelő védelem nélkül próbálnak a segítségére sietni a bajba jutottnak. Lemennek a pincébe, fölé hajolnak, próbálják élesztgetni, és közben ők is belélegzik a veszélyes gázt. Ezért senki ne próbáljon egyedül segíteni, mert nagyon könnyen maga is rosszul lehet. Minél hamarabb riassza a tűzoltókat a 105-ös segélyhívó telefonszámon, mivel a mustgáz-mérgezést szenvedő embereket csak ők tudják biztonsággal, légzőkészülék használata mellett kimenteni.