2014.09.01. 17:46
Tradícióból építkezni, de ma is megfelelni
Business Bor Party néven nyárbúcsúztató rendezvényt szervezett a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) Tolna megye szervezete.
Nagy Dávid elnök elmondta, hogy a Nádasdi Fogadó adott helyszínt a pénteki eseménynek, ahol Schleer Tamás, a Startup Gulyás elnevezésű kezdeményezés ötletgazdája beszélt a hálózat kialakításról, a vállalkozói kapcsolatépítésről. Ennek egyik jó példája a Startup Gulyás is, amely azt a célt szolgálja, hogy a közösséghez csatlakozók egy jó gulyásleves mellett beszélhessék meg, miként csináltak a semmiből egy működő, fejlődő vállalkozást.
Nagy Dávid elmondta, a pénteki találkozó mintegy húsz vendége kiváló szekszárdi Kadarkák kóstolása mellett tárgyalta meg a következő időszak elképzeléseit. A bor választás üzenet értékű is, hiszen a Szekszárdon nagy hagyományokkal bíró bor azt sugallja, építkezz a tradíciókból és felelj meg a jelen igényeinek.
Ami pedig a további terveket illeti, szeptember végére újabb találkozót szervez a Tolna megyei FIVOSZ, valamint november harmadik hetét a fiatal vállalkozók hetének jelölték ki, amikor is többek között inspiráló, ötletadó előadásokat tartanak.