Közélet

2014.12.14. 17:30

Fantasztikus kaland Murmanszkban

Ha valaki megkérdezné, mi az a háromezer hely, ahova szeretnék eljutni, ez nem biztos, hogy köztük lenne, mondta kedves régi barátom hallván, hogy Murmanszkba utazom. Tény, hogy nekem sem magamtól jutott eszembe, de hiba lett volna, nemet mondani a különleges kalandra.

TEOL/Vida Tünde

A világ első atomjégtörője, a Lenin 1959 decemberében állt szolgálatba. Ezt az időpontot tekintik az orosz atomflotta születésének. Az 55. évforduló alkalmából nemzetközi újságíró csoportot hívott meg Murmanszkba a flottát 2008 óta működtető Roszatom állami konszern. Az invitálás váratlanul és tudatlanságban ért. – Az ilyet nem szabad kihagyni tartalmú családi unszolásra adott pozitív válasz után ástam bele magam a flotta és Murmanszk történetébe. Megfogadva az intelmeket, miszerint az északi sarkkörön túl metsző a hideg télen, sínadrággal, tollkabáttal, kötött sállal, sapkával tömött bőrönddel indultam el meghódítani a világ legnagyobb sarkkörön túli városát. Két óra Pestig, ugyanannyi várakozás Ferihegyen, akarom mondani a Liszt Ferenc repülőtéren, majd 2,5 órányi repülés után közel háromszor ennyi a gigantikus moszkvai seremetyevói repülőtéren, újabb 2 és fél óra után landoltunk a murmanszki reptér csupajég kifutópályáján.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] A Roszatom murmanszki kikötője, innen indulnak az Északi sarkot meghódítani
[/caption]Hajnali fél három mire a csomagjainkat, majd magunkat a minket váró kisbuszba zsúfoljuk, és máris megtapasztaljuk az internetről, hírből már ismert orosz vezetési stílust: sofőrünket nem zavarja se hó, se jég, tempósan érkezünk meg az éjszaka is viszonylag mozgalmasnak mutatkozó kikötővárosban. A hotel, ahol vendéglátóink jóvoltából megszállunk, a legmagasabb sarkkörön túli épület. Később persze szerét ejtjük, hogy a legfelső, tizenhetedik emeletről csodáljuk meg a város fényeit. 

Negyvennapos éjszaka
Rövid, gyors alvás után, kissé még fáradtan: kalandra fel! Kisbusz, kaszkadőr sofőr, fényben úszó város. Hiába tudtuk, átélni más: Murmanszkban ez idő tájt „örök” éjszaka van. No nem örök, de legalább negyvennapos. Éjszakai sötétségben érjük el a Roszatom bázisát, ahol átesünk az atomerőművekben megszokott szigorral végzett beléptetési procedúrán. Nem unatkozunk, hiszen az épület halljában lévő kivetítőn egymást követik a lenyűgöző fotók fókákról, jegesmedvékről, jéghegyekről, különleges jégképződményekről és a hajómonstrumokról, amiket – mire valójában megpillantjuk – sorra meg is ismerjük. Az útlevél és csomagellenőrzés után máris a kikötőben találjuk magunkat, ahol lelkünkre kötik, hogy csak a jégtörőket fényképezhetjük, tőlük balra tilos a fotózás. Ettől persze még erősebb a kíváncsiságunk. A társaitól nagyban eltérő szürke hajóban az e témában jártasabb férfiak azonnal felismerik az orosz hadiflotta zászlóshajóját, az Admiral Kuznyecovot. A repülőgép-hordozó igazi kuriózum. Akár a látogatásunk célját jelentő hajók, amelyek méreteikkel, felszereltségükkel és paramétereikkel hamar feledtetik Koznyecov Admirálist. Elsőként a Vajgacs nevű jégtörőre kapaszkodunk fel.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Az 50 év győzelem nevű atomjégtörő berendezéseivel ismerkednek az újságírók
[/caption]

Kirándulásunk első állomása parancsnoki híd, majd a gépházba, kajütökbe, a központi vezérlőbe is bepillanthatunk. Utóbbi – legalábbis számomra – kísértetiesen hasonlít egy atomerőmű vezénylőtermére. Nem véletlenül persze, hiszen az alapelv azonos. Alekszandr Vitaljevics Szkrjabin kapitány ki sem fogy a szóból, mesél a hajóról, munkájukról, a küldetésükről. Egy-egy jégtörőnek két teljes legénysége van, négyhavonta váltják egymást. A hajókon szauna, medence, edző- és előadóterem is van, az expedíciókon búvárok, egészségügyi személyzet segíti a legénység munkáját. Minden jégtörőn van helikopter leszálló is, igaz, hogy a zord körülmények nem mindig engedik meg, hogy landoljanak. Szkrjabin kapitány azt mondja, sok-sok körülményt kell mérlegelni, amikor meghozza a döntést, hogy merre vigye saját hajóját, és az őket követő szállítóhajókat.

Néha érdemesebb 50-100 mérföldes kerülőt tenni, mint felvenni a harcot a jégpáncéllal. A flotta munkájáról és az északi hajózási útvonallal kapcsolatos későbbi tervekről már az Atomflotta vezérigazgató-helyettese és a cég kommunikációs vezetője beszélt. Elmondták, hogy ma már egész évben járják a folyókat, tengereket az atomjégtörők. Elsődleges feladatuk a kereskedelem kiszolgálása, de tudományos expedíciókat is támogatnak illetve újabban a turizmusban is érdekeltek. Nyaranta gazdag turistákat visznek az Északi-sarkra. Egy tizenkét napos út ára közel 6 millió forint.

Ötven év győzelem
Mint megtudjuk, az atomjégtörők olcsóbban üzemeltethetőek a dízelhajóknál, nem kell őket „úton-útfélen” tankolni, a szélsőséges hideg, szemben a gázolajjal, nem rontja a hatékonyságát, elegendő 5-7 évente cserélni a fűtőelemeket. A flottához hat ma is aktív és három üzemen kívüli jégtörő tartozik. Az északi tengeri út iránt megnövekedett igények kiszolgálása, az arktiszi készletek egyre kiaknázása érdekében 2020-ig három új atomjégtörő üzembe állítását tervezik. Ezek – beleértve reaktoraikat is – sokkal modernebbek lesznek, mint elődeik.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] A cikk szerzője a monstrumok árnyékában
[/caption]

Másnap az 50 let Pobedi, azaz 50 év Győzelem nevű hajót fedezhetjük fel. Ez a világ legnagyobb jégtörője, hossza 160, magassága 50, szélessége 30 méter. Két atomreaktora egyenként 170 megawatt teljesítményű. 2013 októberében ez a hajó vitte el az Északi-sarkra a 2014-es szocsi téli olimpia lángját. Nem mulasztjuk el lefotózni minden zegzugát, sőt – fittyet hányva az intelmeknek – parancsnoki hídjáról Kuznyecovot is megörökítjük. A hajómonstrumokat úgy szerelték fel, hogy a 100-120 fős személyzet ellátását hosszú heteken keresztül tudják biztosítani. A legnagyobb gond a megfelelő mennyiségű élelmiszer, az ivóvíz-ellátás viszont megoldott, a jégtörőkön van a tengervíz sótalanítására alkalmas berendezés, tudjuk meg Dmitrij Viktorovics Lobuszovtól, az 50 let Pobedi kapitányától. Ablakon keresztül a reaktortérbe is bepillanthatunk. A deja vu érzés visszatér: mintha egy atomerőmű reaktorcsarnokát látnánk.

Gagarin mosolyog ránk
Miután enyhe túlzással töviről-hegyire végigjártunk két még aktív jégtörőt, kicsit lankadó érdeklődéssel lépünk fel a világ első atomjégtörője, a Lenin fedélzetére. A kifejezetten elegáns termekkel rendelkező hajó 1959-től 1989-ig járta az északi vizeket, ma múzeumként működik. Üzemanyagát kivették, a reaktortartályt bebetonozták. Az ablak mellett, amelyen keresztül megnézzük, ősréginek tűnő doziméter, a sugárzás mérésére szolgált. A 44 ezer lóerős hajó termeinek padlóját sok híresség koptatta előttünk. Az erről tanúskodó képek egyikén Gagarin mosolyog ránk.

A búcsúesten a cári borscs után „egy életem, egy halálom”, megkóstolunk egy rénszarvashúsból készült ételt. Kifejezetten kellemes. Akár a Murmanszkban töltött néhány nap. Másnap hajnalban az enyhe időjárás miatt elő sem vett meleg holmi közé szuszakoljuk a rubel napról-napra tapasztalható leértékelődése miatt viszonylag olcsón vásárolt szuvenírt. A kissé nyomasztó nappali sötétségnek búcsút intve utoljára szorongunk a kisbuszban, csúszkálunk a reptér jegén, majd néhány órával később zsebünkben az északi fényt és atomjégtörőt együtt megörökítő hűtő mágnessel hazai földre lépünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!