A múlt a mának üzen

Több évtizedes hagyománya van annak, hogy a mohácsi csata évfordulóján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. Az idei megemlékezésen, csakúgy, mint az előző években, részt vettek a Nemzetközi Szent György Lovagrend Tolna megyei priorátusának, valamint a Magyar Nemzetőrök Országos Szövetsége Tolna-Baranya Megyei Szervezetének tagjai.

– Mi a jelentősége, mi az üzenete az ilyen alkalmaknak? – kérdeztük Kovács Jánostól, a lovagrend megyei priorjától, nemzetőr vezérőrnagytól, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület szekszárdi szervezetének vezetőjétől.
– Minden nemzetnek kötelessége megőrizni és ápolni a hagyományait. Különösen igaz ez a nagy csatákra – legyenek azok győztesek, vagy vesztesek – amelyek során sokszor évszázadokra dőlt el a nép, az ország sorsa. Minden nagy történelmi csatában katonák ezrei áldozták az életüket a hazáért, vagy a függetlenségért, az ő áldozatuknak is kijár a tiszteletteljes főhajtás. Különösen felértékelődik ez azóta, mióta megszűnt a sorkatonai szolgálat. A közösség tudatformáló ereje, a bátorság, a példamutatás, a hazafias nevelés, a haza védelme iránti elkötelezettség, önfeláldozás a legfontosabbak azok közül, amelyek a sorkatonai szolgálat alatt kialakultak a fiatalokban. Emellett rengeteg gyakorlati dolgot is megtanultak, az önmagukról való gondoskodást, önállóságot. S bár külső ellenségtől nem kellett megvédeni a hazát, a katonák így is sokat tettek érte, mert katasztrófa, természeti csapások esetén az ország mindig számíthatott a honvédségre – mondja Kovács János, aki a szekszárdi Budai Nagy Antal laktanya utolsó parancsnoka volt. [caption id="" align="alignleft" width="430"] A hagyományőrzők azt vallják, hogy korszerű európai magyar haderő ne létezhet a múlt emlékeinek ápolása nélkül
[/caption]

Megőrizhetnek egy darabot a múltjukból
A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szekszárdi Szervezete az utolsó szekszárdi katonai alakulat nevében különleges emléktárggyal kedveskedik a 2002. május 9-én megszűnt Szekszárdi Budai Nagy Antal laktanya volt parancsnokainak. Az ötletet a laktanya lebontása adta: amikor a helyszínre látogattak, pont akkor emelte ki a falból a bontógép a parancsnoki irodája ablakait, és a nap megcsillant az öntött réz ablakkilincseken. Megkérdezték a bontás vezetőjét, hogy elvihetik-e emlékbe, amire igenlő választ kaptak, így kerültek hozzájuk az 1936-ban készült tárgyak. 2014-ben a Spar üzletközpont átadásakor a laktanya tiszteletére emléktáblát avatott a szekszárdi szervezet. Ekkor döntötték el, hogy felkutatják a laktanya volt parancsnokait, és meglepik őket ezzel az emléktárggyal, amely saját irodájuk része volt, és egészen biztosan „közvetlen érintkezésben” álltak vele. A díszdobozba tett kilincsek mellé minden volt parancsnok adományozási okiratot kap, valamint a laktanya alaprajzát, történetét, egy fotót a bejárati kapuról, és egy 1989-es meghívót, amely katonai eskütételre szólt.

A legtöbbet elemzett és emlegetett csata
A mohácsi csata vagy mohácsi vész 1526. augusztus 29-én zajlott le a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom hadai között, magyar vereséggel. A csatát a későbbi történetírásunk úgy emlegette, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg a mohácsi csata a magyar hadtörténelem legtöbbet emlegetett ütközete. A magyar sereg mindössze 24.800 emberből állt, 85 ágyúval volt felszerelve, s még néhány horvát hadtest állt emellett rendelkezésre. A gyalogság egy részét zsoldosok tették ki, az idegenek közt főleg németek, bajorok és csehek voltak, de akadt néhány spanyol is. A hazai erők közül sem volt mindegyik magyar nemzetiségű.  A török sereg elit egységeinek száma 30 ezer fő lehetett, amelyhez hozzájöttek az irreguláris csapatok az aszabok és az akindzsik és a többi egység. Így ebből állt össze a hatvanezer fős török sereg. A vesztes mohácsi csata után az ország fővárosa védtelenné vált. Mohácsnál a király és vele együtt a főnemesség és főpapság jelentős része meghalt, a további védekezés megszervezése nehézségekbe ütközött, az ország végképp három részre szakadt.